A 10 legnépszerűbb ivós téma 2019-ből

2020.01.15. | Szabó Edit
Ittunk bort, sört, gint, koktélt, ittunk Londonban, ittunk Budapesten, ittunk magányosan, ittunk csoportosan, ittunk tokajit, ittunk mátrait, tanultunk a CEWI-ben, dolgoztunk és szórakoztunk. Íme a top 10 ivós témánk 2019-ből…
 
Nos, igen, kár lenne tagadni, végigittuk az évet. Tavaly összesen 34 alkalommal adtunk hírt különböző kóstolókról, boros rendezvényekről, tesztekről és fesztiválokról. Nézzük, merre jártunk!

A furmint bűvöletében indult az év. Januárban a londoni Furmint February rendezvényről tudósítottunk, ami – ahogyan a cikk címe is mondja – mosolygós este volt. Nem sokkal később részt vettünk a köveskáli Furmint Napokon, majd következett a budapesti Furmint Február Nagykóstoló.



Márciusban az év legcsajosabb boros rendezvényén, a Gyengébb? Nem! kóstolón ünnepeltük a nőnapot, áprilisban megkóstoltuk a MONYO boros söreit, májusban a Mátra borait, júniusban a székesfehérvári Hübris söreivel barátkoztunk, júliusban a SZÓLÓ bubijának örültünk, augusztusban mulattunk egyet a Bor, mámor… Bénye! fesztiválon, szeptemberben elugrottunk Geréékhez Villányba, aztán a hónap vége felé Bodrogkeresztúrban is tiszteletünket tettük, a térség ugyanis a Mindszent Havi Mulatságra készült.



Októberben megkóstoltuk Bussay doktor különleges hagyatékát, az Örökség ízét, és egy kicsit champagne-oztunk is, a világnapra való tekintettel, novemberben elmentünk a természetes borok fesztiváljára, a Mitiszol?-ra, decemberben pedig a Pinceszerre, ahol végigkóstoltuk a külhoni magyar borászok teljes repertoárját. Mindez természetesen csak néhány kiragadott program a sok közül, de ebből is látszik, hogy nem unatkoztunk.



Az év egyik legnépszerűbb írásában bemutattuk a legújabb magyar gineket, és rendszeresen hírt adtunk arról is, hogyan zajlanak a Borsmenta sajtótesztjei. Kóstoltunk furmintot, pinot noirt, késői szüretet, hárslevelűket, rozékat, kadarkákat, olaszrizlingeket és aszúkat, beszámoltunk a londoni Kékfrankos kóstoló eseményeiről éppen úgy, ahogyan a villányi Franc & Franc konferencia történéseiről, vendégeskedtünk Tállyán, elmeséltük, kik nyertek díjat az idén az International Wine Challenge-en, voltunk muzeális kóstolón és rozéünnepen.



Ja, és tanultunk a CEWI-ben. Volt aki alap-, volt, aki közép- és volt, aki felsőfokon vágott neki a tanfolyamnak, és miközben gazdagodtunk tudással, arról is igyekeztünk beszámolni, hogyan zajlik az oktatás ebben az igen színvonalas boriskolában, amit mindenkinek jó szívvel ajánlunk.



Élményekben nem volt hiány, és igyekeztünk mindent a legjobb tudásunk szerint átadni az olvasóknak. Az írásainkon elhelyezett lájkok száma alapján az alábbi cikkek kerültek a top 10-be:

1. Az Örökség íze – különleges kóstoló Bussay Dorottyával
2. Jönnek a magyar ginek – Agárdi, Opera, Terminus, Fenegyerek, Öreg, Búzavirág – mind együtt
3. Az év „legcsajosabb” borkóstolója – Gyengébb? Nem! kóstoló a Sofitelben – lesz idén is!
4. Hárslevelűk csatája – 18 hárslevelű egyetlen estén. Izgalmas volt…
5. A húsvét bora, a pinot noir – Borsmenta-teszt, tanulságokkal



6. Somló és Tokaj kapta a trófeát – tudósítás az IWC eredményeiről
7. Magyar kékfrankosok Londonban – beszámoló a Wine of Hungary UK rendezvényéről
8. Mosolygós este volt – Furmint February Londonban – ez volt az első, lesz idén is…
9. Furmint Napok Köveskálon – rendhagyó kóstolók a furmint jegyében
10. Látogatóban Gerééknél – egy feledhetetlen nap a lassan 30 éves pincészetnél



Köszönjük a sok szeretetet és biztatást – reméljük, 2020-ban is méltóak leszünk az olvasók bizalmára.
 
Fotó:
Borsmenta - honlap
Vető Gábor
Papp Zoltán
Grósz Balázs
VinCE/Talabér Géza
Borsos Annamária

Iszunk

A húsvét bora – a pinot noir

2019.03.18. | Szabó Edit
Szeszélyes és öntörvényű, mondják róla a borászok. Ez illik legjobban a húsvéti báránysülthöz, mondják róla a szakácsok. Tele van meglepetéssel, mondják róla az újságírók. Íme beszámoló…
Iszunk

Az Örökség íze

2019.10.06. | Szabó Edit
30 éves a Bussay Pincészet. Sok minden van a mondat mögött. Szép és nehéz évek, gondok, fájdalmak, emlékek, borok, emberek. Valaki, aki már a felhő széléről integet azoknak, akik fenéki…
Iszunk

Magyar kékfrankosok Londonban

2019.11.11. | Szabó Edit
Negyvenhárom pincészet, köztük 29 magyar mutatta be kékfrankos borait London egyik patinás helyszínén, a Merchant Taylors’ Hallban. A nagy sikerű rendezvényt a Wines of Hungary UK képvi…
Iszunk

Jönnek a magyar ginek!

2019.11.21. | Barossné Koós Andrea
Opera Gin néven tavaly megnyílt az első hazai ginmanufaktúra, az Agárdi Pálinkfafőzde után a pálinkák fenegyereke, Pach Gábor is elkészítette a sajátját, sőt nemrég Gózon Péter bartende…
Beszélgetünk

A 10 legnépszerűbb interjú 2019-ből

2020.01.06. | Szabó Edit
Vomberg Frigyes, Réti Adrienn, Kovács Beáta, Horváth Gábor, Cartwright Éva – az olvasók visszajelzései alapján velük készítettük a Borsmenta legnépszerűbb interjúit 2019-ben. Íme a top…
Eszünk

A 10 legnépszerűbb étkezési élmény 2019-ből

2020.01.08. | Szabó Edit
Tematikus vacsorák, fesztiválok, különleges gasztronómiai események, jól bevált és frissen nyitott éttermek egyaránt szerepeltek az „Eszünk” rovat 2019-es témái között. De vajon melyek…

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (119) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (23) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (8) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (287) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (108) eger (70) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (86) furmint február (16) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (6) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (16) kovács nimród (5) kovács nimród winery (15) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (25) london (21) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (16) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (47) olaszrizling (31) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (247) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (8) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (99) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (18) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (20) tészta (17) tesztelünk (209) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (21) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (17) utazás (79) utazási tippek (39) utazunk (41) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (32) villányi borvidék (92) vörösbor (142) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)