2021.04.16. | Virág Orsolya
A Tököli parkerdő tuti kirándulótipp a fővárosból menekülőknek. Aki romantikus erdei sétára vágyik, vagy szívesen menne egy kicsit a szabadba piknikezni, hekket enni, fácánt, őzet lesni, megtalálta az ideális helyszínt…
A Csepel-sziget lakóinak legnépszerűbb „levegőztetője” a Tököli parkerdő, mindössze 20 kilométer távolságra található Budapesttől, és tömegközlekedéssel is elérhető. A Szigethalom mellett elhelyezkedő terület tökéletes kirándulóhely, jelölt útvonalaival, tisztásaival, árnyas padjaival családoknak, gyerekeknek, kutyásoknak, sétálni vágyóknak, bringásoknak, futóknak egyaránt ideális célpont. Nincsenek nagy emelkedők, így a belvárosi „kanapélakók” is könnyedén teljesíthetik bármelyik jelölt sétát, ha egy kis szabadságra vágynak.
Bolyonghatunk benne fél, de akár három órát is, ráadásul azon ritka erdők egyike, ahol a jelölt útról letérve sem kell eltévedéstől tartanunk. Az eldugott, szokás alapján kijárt ösvények őzetetőket, kaptárakat rejtenek. A virágzást váró, még telelő méhecskék ősztől-tavaszig izgalmas zsongó alapzajt adnak szabadtéri programunknak.
Piknikezni, focizni, fácánt és őzet lesni is remek úti cél a Csepel-sziget ékszerdoboza. Az erdő bejáratától körülbelül 500 méterre egy rétre érünk, ahol játszóteret, szalonnasütőket találunk, na meg a gyerekek kedvencét, az erdészházat, ahol többek között a rackajuhokat meg a malacokat is közelről szemügyre vehetjük.
Innen legalább négyfelé indulhatunk, és ha a csodás erdei ösvények végén kibukkanunk a szántóföldeknél, onnan egészen Százhalombattáig ellátni. Ez a terület a biciklisek kedvenc gyakorlóterepeinek egyike, de a parkerdő melletti Emese Vadasparkból sokan lóval jönnek át kirándulni – a kutyások figyeljenek!
Gasztrotippünk szendvics helyett: ha már sziget, mi más, mint hal! A Dunához ugyan nincs sok köze a hekknek, de a környék kedvencében, a Karám Vendéglőben egész évben kapható ez a fehér húsú, jól bepanírozott, mindannyiunk vízparti emlékeit felidéző kis „csúnyaság”. A télen-nyáron üzemelő vendéglőnek köszönhetően így nekünk már nem csak a Balaton, de a Kis-Duna is a riviéra lehet. Amíg pedig a csacsihal készül, lesétálhatunk a folyópartra, ahol vízililiomokban gyönyörködhetünk, hattyúval, búbos vöcsökkel, szárcsával és, ha szerencsénk van, napozó teknősökkel ismerkedhetünk. Savanyút ne felejtsünk rendelni a menühöz, aztán irány az erdő!
Fotó:
Virág Orsolya