Vissza
Hétvége Szicíliában 3.
2016.03.01. | Szabó Edit
A cataniai halpiac
Ha valahol, itt igazán értelmetlen volna a kérdés: „Aztán friss-e a hal?” Nemcsak a közszemlére tett tengeri herkentyűk változatossága lenyűgöző, de az a lendület, ügyesség és kedély is, ahogy az eladók bemutatják, kínálják az árut...
Ki tudja, az ámulat vagy a rémület győz-e, ha az ember a tenger mélyén – mondjuk egy búvártúrán – váratlanul szembetalálja magát egy jól fejlett kardhallal. A nyüzsgő cataniai piac standjain csillogó halhalmok között itt-ott égnek meredő jókora vízi szablya mindenesetre bizarr látványt nyújt. Igaz, ha jól körülnézünk, akad még a pultokon számtalan különös színű, formájú lény, amely (vesztére) a hálóba akadt, hogy aztán órákon belül a tányéron landoljon. Ha valahol, itt igazán értelmetlen volna a kérdés: „Aztán friss-e a hal?” Nemcsak a közszemlére tett tengeri herkentyűk változatossága lenyűgöző, de az a lendület, ügyesség és kedély is, ahogy az eladók bemutatják, kínálják, válogatják, tisztítják – kérésre konyhakésszé varázsolják –, majd csomagolják az árut. Utcaszínház ez, hetente hat napon át előadott népszerű produkció. Szó se róla: a húsok és húskészítmények, a zöldségek és gyümölcsök, a különféle magok és őrlemények – és persze a helyi sajtok – kínálatától is tátva marad szem és száj, de a piac legfőbb vonzereje mégiscsak a hal.Ha valahol, itt igazán értelmetlen volna a kérdés: „Aztán friss-e a hal?” Nemcsak a közszemlére tett tengeri herkentyűk változatossága lenyűgöző, de az a lendület, ügyesség és kedély is, ahogy az eladók bemutatják, kínálják az árut...
Akárhogyan tervezzük is szicíliai utazásunkat, ha fel akarjuk fedezni a piacot – és igazán kár volna kihagyni a sziget egyik leglátványosabb nevezetességét –, érdemes a látogatást szombat délelőttre időzíteni. Bármely hétköznap lenyűgöző a kép, de a szombati zsibongáshoz semmi sem hasonlítható.
Magát a helyet gyerekjáték megtalálni: a piazzákat, zegzugos utcákat körbekerítő forgalmas út felől is indulhatunk, de még jobb, ha az óvárosból közelítünk. A barátságosan lenyűgöző Dóm tér (Piazza del Duomo) oldalában csobogó szökőkút mögötti kis lépcső egyenesen oda visz. Meghökkentő, ahogy a kép hirtelen tágul: a szűk kivágás egyszeriben színes, szélesvásznú filmre vált. Érdemes is megállni a lépcsősor tetején, és egészében befogadni a látványt, mielőtt elvesznénk a vonzó részletekben: élvezzük a nagytotált, hogy aztán sok kis premier plán adja meg az élmény savát-borsát. A kavargó forgatagban kíváncsi szemek csillannak, sebesen mozgó bontókések villannak, a tenger zamatos gyümölcsei veszett tempóban cserélnek gazdát, pillanatnyi megállás sincs. Hiába is beszélnénk a nyelvet, a hangzavarból bajos volna érthető mondatokat kihámozni, de nincs is rá szükség: a mikrotörténésekről tökéletesen eligazít a könnyen dekódolható, nagy ívű testbeszéd. A helybéli asszonyok és urak magabiztosan szemlélik a portékát, a turisták tanácstalanabbul téblábolnak a fényes halhalmokkal megrakott hatalmas asztalok között. Ideje közéjük vegyülnünk, sodortatni magunkat kicsit a tömeggel, úszni az árral, beleszimatolni a levegőbe, figyelni a nagyhangú és villámkezű árusokat. Színek-szagok-formák pompázatos kavalkádja.
A piac túlsó végében, majdnem az öreg viadukt alatt egy kis bódén vidáman hirdeti a felirat: Giovanni e Figlio. Eddig ellenálltunk az osztrigaárusok csábításának, nem akaródzott a tömeg közepén nekiállni falatozni, ám Giovanni és fia pultjánál földbe gyökerezik a lábunk. Hatalmas kagylók sorakoznak a pulton – kisebb, nagyobb, szürkébb, zöldebb, feketébb –, mellettük óriási csokrokba kötött élénkzöld petrezselyem, hogy a háziasszonynak azt se kelljen máshol megvennie. Az osztriga ugyan itt sem olcsó, de hihetetlenül friss, és tényleg nagyon nagy. Giovanni kedvesen kínálja, csupasz kezére nem húz kesztyűt, úgy bánik a rövid pengéjű késsel, mintha azzal jött volna a világra. Alig adja át az egyik kagylót, már nyitja is a következőt: tudja, itt egynél megállni nem fogunk, nem szokás – amúgy is látja, kivel van dolga, a szenvedély az szenvedély. A jó fogyasztónak járó elismerő mosoly kíséretében végezetül még kinyit egy jókora feketekagylót, facsar rá a pultján várakozó lédús citromból, és átnyújtja. Ez az ő ajándéka, de talán a távolról jött vendég próbatétele is. Feketekagylót nem szoktunk nyersen enni, de szemünk sem rebben, adja, hát kóstoljuk. Finom az is, az íze kicsit édeskésebb, mint az osztrigáé, de kellemes. Jó tudni, hogy így is lehet.
Picit távolabb, a viadukt túloldalán barátságos park hívogat, közepén szökőkút, jó ott megpihenni, mielőtt újra a nyakunkba vennénk a várost. Furcsa és szokatlan a csend a piac lármája után, a hangok persze itt is elérnek bennünket, de valahogy jóval tompábban. Pár méterre tőlünk kis asztaloknál férfiak üldögélnek kis csoportokban. A cigarettafüst vidám glóriát von föléjük, előttük kártyalapok. Csendesek, szó alig hangzik, az arcokon az edzett játékosok feszültsége – mögöttük fegyelmezett kibicek hada. Néhány asztalnál francia kártya lapjait pörgetik, máshol számunkra ismeretlen ábrák díszítik a paklit. „Uno!” – hangzik hirtelen, mintha csak választ akarnának adni ki sem mondott kérdésünkre. Bizony, hazárdjáték a javából. Az asztalok közepén finoman zizzen a csomóba terelt aprópénz, ebből meggazdagodni aligha fog bármelyikük, a tét mégis fontos, így lehet komolyan venni a partit.
Nem erőteljesen, de kitartóan esik, amikor este visszatérünk. Fél nappal korábban – még Giovanni pultjánál állva – néztük ki magunknak a piac sarkán nyíló kis haléttermet, hiszen hol másutt lehetne igazán jót enni abból, amit reggel a szomszédos standon árultak. És nem csalódunk. Noha úgy döntünk, hogy egy esernyővé avanzsált napernyő alá húzódva, a nyirkos estében vacsorázunk, első utunk az enyhébb klímájú kis terem mélyében álló jeges pulthoz vezet. Valójában mini-halpiac ez a pult; némi hezitálás után rábökünk az „alapanyagra”, a fekete séfkabátos fiatalember értőn-egyetértőn bólogat, mi pedig tudjuk: a scampi, a szépia, a kardhalszelet épp úgy fog kinézni a tálon, ahogyan kell, az ízek épp úgy érnek majd össze a szánkban, ahogyan szeretnénk. És úgy is lett.
A friss salátával felszolgált fogás mindenestül megfelel a várakozásnak – de ezúttal jobb hírt nem is mondhatnánk, mint hogy a meglepetés elmaradt: a fűszerezés minimális, mindenütt épp csak annyi, hogy az alapanyag tökéletesen érvényesülhessen, a grillezés egészen pontosan annyit tesz hozzá, hogy az egyszerre omlós és ropogós textúra mindhárom „lény” legjobbját mutassa, enyhén füstös-karamelles réteget borítva a gazdag ízek tetejére. Tulajdonképp nincs is más dolgunk, mint hogy a megfelelő bort válasszuk ki hozzá, és a gazdag nap piaci karéját visszakanyarítva megállapítsuk: szép, szép a tenger mélye, de kardhallal ezúttal legjobb a tányéron találkozni.
Még több piac itt:
Paul Bocuse piacán – Les Halles de Lyon Paul Bocuse, Lyon
Egy „Szimpla" vasárnap – Szimpla piac, Budapest
Borough Market – az ezeréves piac – Borough Market, London
Fűmagot vetni a betonon – Pancs termelői piac, Budapest
