Vissza
Bolyongás Indiában 4. rész
2023.01.11. | Törley-Havas Sára és Sahin-Tóth Sára
Törley-Havas Sára és Sahin-Tóth Sára indiai útinaplójának 4. részében megérkezünk India legnagyobb területű államába, Rádzsasztánba, ahol először Dzsaipur látnivalóival ismerkedünk…
Dzsaipuri couchsurfinges szállásadónk egy elfoglalt üzletember, aki szobát ad nekünk a hoteljében. Gyorsan megiszunk vele egy kávét a hotelszobából átalakított irodájában, közben percenként elintéz egy telefont, beszalad hozzá a kisfia és a felesége, az egész család a hotelben él.
Sodor a tömeg
Első napunkon beverekedjük magunkat a Pink city nevű városrészbe, ami egy – valóban – rózsaszínre és vörösesre festett homokkőből épült negyede Dzsaipurnak. Albert herceg és Viktória királynő 1876-os indiai látogatásának tiszteletére festette ki az akkori maharadzsa. Füldugóban sétálunk végig az autóút mellett húzódó piacsor végtelen portikuszainak üzletei között. Elhaladunk a város minden képeslapon tündöklő nevezetessége, a Hawa Mahal (Szelek Palotája) előtt, amit Dzsaipur városalapítója, Sawai Pratap Singh maharadzsa építtetett háremhölgyeinek 1799-ben. Megállunk egy pillanatra a városi palota homlokzatánál, hogy feltekintsünk kilencszázötven kimunkált ablakára, de továbbsodor a tömeg a kufárok bodegái felé.
Hello, mam’, köszön nekünk mindenki; szia, anya, válaszoljuk. Idegőrlő, hogy folyamatosan beszél hozzánk valaki. Az itteni ingerek felerősítik az absztrakciós és asszociációs érzékeket, minden kiélezettebbé és végletesebbé alakul, a képzelet zsongása sokszor egyenrangúvá válik a valósággal. Ez a szenzuális zűrzavar sok izgalommal jár, de mindenekelőtt nagyon fárasztó. (Olyan, mint a Koyaanisqatsi – Kizökkent világ című film).
Pizza és kókuszdió
Dzsaipur Rádzsasztán legnagyobb (3 milliós) városa. A kimerítő mászkálás után később éjjeli sétát teszünk az üres, hűvös, piszkos utcákon. Dzsaipurban kóstolunk először európai ételt Indiában. Margherita pizzát rendelünk, valószerűtlenül rossz, semmi köze a pizzához. Egy görög salátával is megpróbálkozunk, vöröshagymát és sárgarépát kapunk felkockázva indiai fűszerekkel. Leöblítjük a zöld kókuszdió áttetsző, édeskés levével. Az árus a szemünk előtt skalpolja és lékeli meg a gyümölcsöket.
Élet az óvárosban
A harmadik napon felszabadító átköltözni Dzsaipur óvárosába, a szellős, ősi Amber townba. Sokáig bolyongunk a lélegzetelállító Amber Palace-ben, az ezeréves, mogul és rádzsputi stílusban épített város fölé magasodó erődben. Homokkőből és márványból épült aranyszínű folyosók, ciszternák, tornyok, terek, falak finom vonulatainak grandiózus összefolyása ez az épület.
Új vendéglátónk, egy félénk, hallgatag húszéves fiú mindenhova elvisz minket robogóval. Az emeletes, üreges, liftcsatornás, de lift nélküli családi házban a szobánk ajtaját nem lehet bezárni. Szemetessel semelyik háztartásban nem találkozni, mindent le kell dobni az utcára: mogyoróhéjat, zsebkendőt, csikket, a tehenek megeszik. Van valami olaszos a család létezésében, nem biztos, hogy mindenki egyformán örül az ottlétünknek. (Valójában semmi olaszos nincs bennük. Mi ez a kényszer, hogy mindent hasonlítgassunk valami ismerőshöz? Egyébként Dzsaipur beceneve India Párizsa.) A fiú egyik este hosszasan, töredezetten szabadkozik a szülei miatt, kínosnak érzi hagyománytiszteletüket, konzervativizmusukat, számunkra ezek a működések nehezen átláthatóak.
Egy rázós robogózás után felmászunk a Sagar tótól a várost körülvevő ezeréves lépcsős fal egyik tornyához. A falból szúrós növények merednek. Hosszan ülünk és nézünk minden irányba. Sehol senki, csak fehér testű, fekete pofájú, hosszú farkú hanuman langurok, a majomisten élő reinkarnációjának tartott majmok, meg egy félmeztelen férfi a tó egyik díszített kiszögellése mellett. A tóban két krokodil úszkál. Megállunk egy lépcsőfokon, és nézzük a sárga dombokat. Eszméletlen vonzerővel bíró terek ezek. Amber town egyetlen kis kifőzdéjében bekapunk egy parathát, majd felsétálunk a Jaighar Forthoz, Dzsaipur második legnagyobb, csak gyalog megközelíthető, régen a várost a fal részeként védő erődjéhez. Az úton mindenhol magukat kis gödrökbe összehajtogatott homokszínű kutyák. Eszi őket a leopárd, mint kiderül.
Vonatút az éjszakában
Dzsaipur és Udaipur közt az éjjeli vonatúton a Die schöne Müllerin hallgatása közben indiai gyerekek játszanak a lábunknál. Percenként új porréteg rakódik a tárgyakra a beáramló piszoktól. A plafonon vagononként háromszáz ventilátor teper. Az 500-700 méter hosszú vonat mentén leszaladunk az éjszakába keresni valami ételt. Rizses sárga cuccal futunk vissza, a nyitott vonatajtóban esszük, miközben megyünk. Minden ajtó lifeg, nem szokás becsukni – legalább mozgásban van az ürülékszag, nem csak pihen.
(folytatjuk)
A szerzőkről: Törley-Havas Sára 25 éves, egy éve vette át dramaturg diplomáját a Freeszfe-n. Sahin-Tóth Sára 22 éves, negyedéves zenés színházrendező szakos hallgató ugyanott. Mindketten először járnak Európán kívül. India mellett hirtelen felindulásból döntöttek, nem is nagyon tudnak egzakt választ adni a miérteket firtató kérdésekre.
Fotó:
Törley-Havas Sára és Sahin-Tóth Sára
