Vissza
Taskent, Almati, Biskek
2022.10.03. | Vargha Márk
„Üzbegisztán, Kazahsztán, na és aztán, hát aztán!” – mondogattuk óvodás korunkban, és nem is nagyon tudtunk többet ezekről az országokról. Vargha Márk nyáron az üzbég, a kazah és a kirgiz fővárosban járt, és sok mindenen elcsodálkozott…
Amikor nyár elején többeknek elmondtam, hogy nyár végén bő egyhetes hivatalos útra Közép-Ázsiába indulok, a barátaim nem tudták hová tenni magukban ezt a régiót, és bevallom, én sem tudtam, hogy milyen fokú kultúrsokk vár rám. Most már tudom, és meg is osztom a Borsmenta olvasóival.
Ortodox templom Almatiban
Meglehet, Közép-Ázsia még mindig nem tartozik a legfontosabb Európán kívüli turisztikai célterületek közé, de éppen ezért izgalmas. Pálmafákra, tengerre, intenzív fűszerezésre itt ne számítsunk, felfedeznivaló azonban bőven akad úgy is, ha csak kevés időnk van, és a legkevésbé izgalmas három nagyvárosba látogatunk el, ahogy én is tettem. Rengeteg jó és bizarr élményben volt részem (utóbbiak majd a következő részben) és igen, ha nem is beszélt mindenki angolul, ahogy mondani szokás, kézzel-lábbal, no meg orosz szótöredékekkel sikerült megértetnem magam mindenkivel. Ugyanakkor nem feledhetjük: a volt Szovjetunió területén jártam, ahol a pártfőtitkárokból Üzbegisztánban és Kazahsztánban autokraták lettek, akiknek újabb és újabb autokraták az utódaik, Kirgizisztán pedig a térség egyetlen demokráciája, ahol ugyanakkor évtizedenként akár többször is kitör a forradalom. Az államok berendezkedése meghatározta a beszédtémákat, ugyanakkor az ottlét élvezetéből szinte semmit sem vont le, nem beszélve arról, hogy sötétben is teljes biztonsággal mertem közlekedni mindenhol.
Három hasonló és különböző város
Üzbegisztán fővárosában, Taskentben kezdtem, ahová isztambuli átszállással repültem. Innen a kazahsztáni nagyvárosba, Almatiba vitt egy repülőgép, majd a kirgiz fővárosban, Biskekben landoltam, ahonnan 13 hosszú és gyötrelmes óra után értem vissza Budapestre, ismét Isztambulon át.
Almati repülőtere
A taskenti repülőtéren a beléptetés, a pénzváltás és a SIM kártya megvásárlása után az ember csomagja az ott elhelyezett gázpalack miatt nem fér a taxi csomagtartójába. Miután kihajtunk az itt jellemző kétszer négy sávos utak egyikére, feltűnőek a dús lombú fák, a tökéletesen gondozott gyep, a hézagmentes térkövezés. Egyfajta időutazás ez szocialista és kortárs épületek között. Korábbi építményt nem érdemes keresnünk, hiszen 1966-ban egy földrengés romba döntötte a várost. 20-ból 19 autó fehér, középkategóriás és kicsit sem piszkos (!) Chevrolet. Az autómosás, akárcsak a gyeplocsolás itt nemzeti sport, a közlekedés kaotikus, a sávok tájékoztató jellegűek, a zebráknál az autósok rövid dudaszóval jelzik a mögöttük haladóknak, miért lassítottak le. A nagymértékű motorizáció rossz levegőminőséget hoz magával, egyébiránt a város élhető, a szálloda ablakából pedig különösen zöldnek tetszik a szmogfelhő alatt.
Almati Taskenthez hasonlóan fejlett és szmogos, de európaibbnak tetszik a karaktere és változatosabbnak látszik az építészete. Klasszikus belváros/óváros itt sincs, egy ortodox templom a legfőbb látnivaló egy park közepén. Viszont hetekbe telne az összes nyugati jellegű éttermet és bárt mind kipróbálni, a választék egész egyszerűen fantasztikus. Konferenciát tartani és utána a résztvevőkkel hajnalig mulatni – nehezen lehetne jobb helyet ajánlani Almatinál erre a célra. Kétségtelen előnye továbbá az üzbég metropoliszhoz képest a kazahnak, hogy festői környezetben fekszik: a Tien-San 6 ezer méternél is magasabb csúcsai már a repülőtéri útról látszanak. A sztrádán suhanva sokadszorra szégyenkeznünk kell magunkban a Ferihegyi gyorsforgalmi miatt: nem csupán tükörsima a burkolata, hanem több ezer tő, a villanyoszlopokra rögzített ládákban nyíló és öntözött muskátli kísér a városba.
Almati látképe
Biskek volt az igazi kultúrsokk: itt a taxis a hiéna kategóriába csúszott, a rendes ár dupláját fizettem, az útburkolatra ugyan panasz nem lehetett itt sem, de látszott a szegénység: muskátlis villanyoszlopok helyett bádogviskók, gondozatlan zöldterületek, por. A szmog minden eddiginél sűrűbb volt, a város elrendezése szélsőségesen koncepciótlannak tűnt. A sofőr alig találta meg a szállodát, plusz fél órát kóvályogtunk, volt idő nézelődni és borzongani. A szálloda ablakából a naplemente narancs csíkját befátyolozó füst látványa azt sejtette, hogy valamiféle disztópia szereplője lettem. Enni, inni, szórakozni, vásárolni, azaz élni azonban itt is lehet, sőt… Már másnap reggel a Manasz, az eposzi hős lovas szobra által meghatározott főtéren sétálva jobb lett a hangulatom, több gondozottabb parkba is betévedtem, rengeteg szobrot szemrevételeztem (annyi volt, mint a gomba). Mire megéheztem, már késésben voltam, ezért örültem a jó cappuccinónak és a valamiért itt kifejezetten népszerű nyugati gyorsételnek, az olaszkolbászos pizzaszeletnek.
Enni Közép-Ázsiában
Szóval, mint említettem, itt mindent lehet. Aki kellőképpen kalandvágyó, de szereti a biztonságot és legfőképpen: bírja a magyar diaszpóra teljes hiányát, bátran ki is költözhet, akár évekre. A helyiek – a kerekszemű, leginkább a törökökre hasonlító, mezőgazdász üzbégek, az ovális arcú, vágott szemű nomád kazahok és a kerek arcú, még vágottabb szemű nomád kirgizek – nem csak tudják, kik vagyunk mi, magyarok, hanem a vélt rokonság okán igazán pozitívan állnak hozzánk.
Taskenti kenyerek
Ami az ételeket illeti, azok nagyon hasonlók az egész régióban. Leszámítva azt, hogy a magyar gyomornak talán nem elég bátor a fűszerezés (ezt nagy bólogatások közepette állapítottuk meg közösen egy koreai lánnyal, aki minden nap kimcsivel álmodik), kifejezetten jókat lehet enni. Samsa (töltött batyu), manti (derelye), remek levesek, saláták, nyársak és persze a plov (rizses hús), utóbbi egyfajta közös nevezőként a magyar–szerb határtól a kirgiz–kínai határig, vagy talán még azon is túl. De a legjobb éttermekben, mint a taskenti Caravan vagy a biskeki Pispek, van pár nyugati fogás is, például jó szaftosra készített bolognai tagliatelle. Elképesztően jók a kovászolt savanyúságok a paradicsomtól a patisszonig, az üzbég sárgadinnye pedig mennyei, mézédes, és nem fogható a magyarhoz (sem). A gyümölcsök és a zöldségek általában is nagyon jó minőségűek, szóval, ha valaki ódzkodna a húsoktól (ne tegye, mert jó éttermekben kizárt az ételmérgezés), akkor egy hétig biztosan elél itt rajtuk.
Inni Közép-Ázsiában
Biskeki kvaszárusnő
Taskentben és Almatiban kifejezetten selymes vodkával kísértem az étkezésekhez fogyasztott helyi söröket, Biskekben viszont mart az ital, így csak fertőtlenítési céllal gurult le a torkomon. Kultúrája van a koktéloknak, de Almatiban szép számban láttam borbárokat is. Almati élelmiszerüzleteiben, ahol egyébként megdöbbentő az árubőség, a legolcsóbbak a legközelebbről érkező grúz borok, de Bordeaux-tól Kamptalig válogathatunk. Ha a lehető legkellemesebb környezetben szeretnénk italt fogyasztani, a posztszovjet térség Magyarországon sajnos ismeretlen intézményeit válasszuk: a tágas bárokat. Felejthetetlen élmény Almati központjában a fekete falú, de trófeákkal, késő reneszánsz portrék replikáival, arany jón oszlopfővel feldobott enteriőrű Tangiers Lounge fekete bőrkanapéin órákig vízipipázni, és nem gondolni semmire – vagy éppen mindenre. Vékony magyar pénztárcával kevés helyen érezhetjük ennyire uraknak magunkat a világban…
Étterem Taskentben
(folytatjuk)
Fotó:
Vargha Márk
