Vissza
James Joyce a teraszon – ez is Trieszt!
2023.08.05. | Juga Péter
A hazánkhoz legközelebb eső olasz város, Trieszt hatalmas szívvel, emberi léptékkel és a végtelenül hullámzó tésztafőző vízzel (tenger) várja vendégeit. Juga Péter szubjektív úti beszámolóval jelentkezett a térségből…
Ez a kedves olasz város Budapestről szűk hat óra alatt elérhető autóval, de odautazhatunk akár közvetlen buszjárattal is. Trieszt barátságos, emberi léptékű, és gazdag történelmi múltja miatt szinte otthon érezzük magunkat benne. Nem csupán azért, mert itt telepedett le Illy Ferenc, az a magyar származású üzletember, akit az espresso atyjaként tisztel a világ, hanem azért is, mert részben közös történelmi múltunk miatt újra és újra magyar vonatkozású épületekkel, helyszínekkel és művészeti alkotásokkal találkozhatunk. Ráadásul a kikötőben egy 32 hektárnyi terület 2019 óta a magyar állam tulajdona,
Egy kis történelem
Ha volna Triesztnek emberi értelemben vett identitása, minden bizonnyal személyiségzavar jelei mutatkoznának rajta. A teljesség igénye nélkül: Velencei Köztársaság, Habsburg Birodalom, Napóleon, Osztrák–Magyar Monarchia, Olasz Királyság, német megszállás, jugoszláv partizánok… Mind egy-egy korszak meghatározói, és a korszak mint gondos művész otthagyta kézjegyét a falakon, macskaköveken, szokásokban, ételekben és a lelkekben is.
1954-től ‘Trieste’ újra Olaszország része lett a londoni egyezményben foglaltak szerint, amelyet még 1915-ben kötött az antant, többek között az akkori Olasz Királysággal. A délszláv államokkal való parázs vita után a rapallói egyezmény (1920) szerint meg is kapták végül az olaszok, de a II. világháború vihara 1954-ig újfent különböző kezekbe adta a város kulcsát.
Mi legyen az első dolgunk?
Minden előzmény ellenére Trieszt a sokat emlegetett mediterrán, olaszos nyugalom északi, „Monarchia-utód” régiójának legkeletibb pontja.
Érkezés után – napszaktól függetlenül – érdemes ellátogatni a legközelebbi kiskocsmába, ahol kedélyes és közvetlen emberekkel találkozhatunk, illetve egy kellemes fröccs, Aperol Spritz vagy sör mellett elengedhetjük az út fáradalmait a tenger felőli széllel.
A Piazza Unitá d’Italia (a főtér) felé tartva az óváros sétány szélességű és kisebb, zegzugos utcáit is bejárhatjuk, ahol robogók és elektromos rollerek garmadája parkol. A város a Monarchia negyedik legnagyobbja volt, építészeti remekei is ennek megfelelően impozánsak és magukkal ragadóak. Említést érdemel a köztisztaság, amely az európai nagyvárosokban sokszor hagy némi kívánnivalót maga után. Ezúttal panaszra nem lehetett okunk. A stílus, az esztétikai érték pedig mindenben ott van, a legkisebb virágüzletben is életteli, gondosan berendezett miliővel találkozunk. A szállásunkhoz például egy legalább 40 éves (gyönyörűen felújított) Falconi márkájú, favázas, kétajtós lifttel jutottunk fel…
Látványosságok, kalandok
A főtéren áll többek között a Palazzo del Governo, a Palazzo del Municipio (a mai városháza), a Lloyd Triestino Palazzo és a Palazzo Pitteri is. Így akármerre nézünk, csodálatos látnivalókkal van dolgunk… Ami pedig az osztrák–magyar történelmet illeti, Mária Terézia kultusza maradt meg helyben leginkább, a róla elnevezett városrész, utca és köztéri emlékmű képében.
A Molo Audace hosszan nyúlik az öböl nyugalmas víztükrébe. A hatalmas mészkőtömbökből kirakott móló az esti órákban, naplemente idején mutatja a legkedvesebb oldalát. A napsugarak által átmelegített köveken magányosan vagy kisebb csoportokban heverésznek az emberek, a hullámzó tengert csodálva. A sirályokkal viszont érdemes vigyázni, mert az ennivalót egyből magukénak érzik, ha meglátják az ember kezében. A közelünkben eszegető társaság egyik pizzáját dobozostól vitte volna el egy szárnyas, de a szemfüles fickó akkora sallert kevert le neki egy üres dobozzal, hogy végül menekülőre fogta.
Ha már étkezés: a bioritmusunkat (ha tudjuk), érdemes a helyiekéhez igazítani. Délután 3 és este 7 óra között az éttermek nagy része szieszta miatt zárva tart, így nem könnyű feladat ebben az időszakban megebédelni. Este viszont akár éjjel egyig is üldögélhet az ember egy-egy teraszon.
A szomszédos mólónál éppen a San Giorgio L 9892 vesztegelt, amely az olasz haditengerészet San Giorgio osztályának zászlóshajója. Ez egy kétéltű rohamhajó, amely ekkor éppen utasokat vett fel a fedélzetére az egyik oldalsó rámpán. Mivel a felszállók arra sétáló civileknek tűntek, magunk is megkíséreltük a fedélzetre lépést, de egy felfegyverzett tengerész azt javasolta, hogy ne próbáljuk meg, mert hamar kedvezőtlenül alakulhat az esti programunk.
Vacsora, borravaló
Végül magunk alakítva az este további részét a Ciò che piace RistorArte teraszán telepedtünk le, ahol rosa di branzino con mousse di patate (rózsaformába göngyölt tengeri sügér bazsalikomos burgonyahabbal), spaghetto triestine con burrata (trieszti hosszú spagetti friss sajttal) és fritto misto del golfo con verdurine (ropogós bundában sült tenger gyümölcsei és zöldségek) került az asztalunkra. A hosszú spagetti különben valóban hosszabb az átlagosnál és némileg vastagabb is, tehát nem szemfényvesztésről van szó.
Később fel mertem tenni a kérdést, hogy a garnéla bundáját elropogtathatom-e, vagy le szokás-e venni ennél a fogásnál, mire érkezett a válasz: ‘Quanto basta.’ Nincs probléma vagy bármi, ami feszültségre adna okot, fogyasszunk ízlés szerint és kész. A tiramisut pedig valóban nem tudják elrontani (ha akarnák, sem sikerülne), a ház bora (egy könnyed fehér cuvée) pedig kifejezetten az estébe illő volt. A kávéval már nem csatlakoztunk a helyiekhez, ennyire azért még nem vettük át a bioritmusukat.
Az országban ismerik a borravaló fogalmát, ugyanakkor a legtöbb helyen szervizdíjat (coperto) számolnak fel fejenként. Nem kell tehát fészkelődni az étkezés végén, hogy most akkor vajon mennyi borravalót adjunk… Csak nyugalom!
Séta a tengerparton
Amennyiben több napunk is van, érdemes bejárni a partot a Faro della Vittoriától (történelmi világítótorony, történelmi kilátással), a Varco Miramare (Porto Vecchio), a Molo III, a Molo Audace és a Molo Venezia útba ejtésével, egészen az Ex Faro Lanternáig. Kellemes sétányok, temérdek hajó és persze a tenger…
A Teatro Romano di Trieste (római színház) nem túl nagy, de éppen útba esik a Castello di San Giusto felé, amely a Trieszt fölé emelkedő dombok egyikén áll (a San Giusto park szomszédságában). A kilátás nem rossz már a dombról sem, de a kastélyerődből egyenesen megismételhetetlen. A Cattedrale di San Giusto (és hatalmas rózsaablaka) felé gyalogolva átmehetünk Trieszt legnagyobb, évszázados romokat felvonultató területén, ahol a római kortól egészen a XVI. századig találkozhatunk épületmaradványokkal. Több I. világháborús emlékmű is áll a dombon – a felettünk aratott győzelmek emlékére –, így szelfit nem készítettünk velük…
Joyce és Illy
A Scala dei Gigantin (óriások lépcsője) keresztül visszajuthatunk a városba, ahol a Chiesa di san Spiridione (különlegesen szép, szerb ortodox templom) útba ejtését követően leülhetünk egy kávéra a Canal Grande di Trieste partján, James Joyce szobrának szomszédságában. (Az író nyelvtanárként került Triesztbe, majd alkotó éveinek egy részét is itt töltötte.)
Az Illy Kávézó választéka kielégíti a specialty-fanokat és a „csak egy eszpresszót szeretnék inni” igényeket is. Illy Ferenc (1892–1956), a márka alapítója és nem mellesleg az olasz presszókávé atyja egyébként magyar származású, érdemes elolvasni a történetét. Szóval olasz kávé ide vagy oda, ebben is benne van ám a kezünk…
Ha még nem sétáltunk nyaktekergetve eleget, akkor kanyarodjunk be a Piazza della Borsára, ahol például a klasszicista, antik görög formavilággal rendelkező egykori tőzsde épületét (ma a Kereskedelmi és Iparkamara „lakik” benne) csodálhatjuk meg.
Nem mellesleg itt van a közelben a trieszti opera (Teatro Verdi), amely 1200 férőhelyével Európa legnagyobb ilyen jellegű épületei közé tartozik, és programjában a műfaj krémjét vonultatja föl. Aki szeretné itt tölteni trieszti utazása egyik estéjét, jól teszi, ha időben gondoskodik a jegyéről…
Északolasz kalandozásunkat hamarosan folytatjuk, legközelebbi úti célunk a Trieszttől 8 km-re található Castello di Miramare.
Fotó:
Juga Péter
