Vissza
Virágzik a Konyha-Kert
2020.07.31. | Szabó Edit
A balatonszepezdi Konyha-Kert Bisztrót a Balatoni gasztrotérkép éppúgy ajánlja, mint a helyi lakosok. Nem csoda! A víztől karnyújtásnyira, a strand bejáratánál nyitották, és még ebédmenüt is kínálnak…
Szombaton olyan vigasztalanul esett az eső, mintha soha nem akarna elállni. Aztán vasárnapra váratlanul elzárták a csapokat a felhők, kitisztult az ég, és laza tíz fokot emelkedett a hőmérséklet. Úgy döntöttünk, hogy délután elmegyünk a balatonszepezdi strandra, és egy nagy úszás után, hajszálpontosan este 6-ra szépen átsétálunk a Konyha-Kert Bisztró és Bárba, ahol vár bennünket a foglalt asztalunk.
.jpg)
Ahogyan előző írásunkban beszámoltunk róla, az asztalt péntek délután foglaltuk, és a vasárnap esti volt az első szabad időpont a bisztróban. Mivel vasárnap 8-kor zárnak, kedvesen arra kértek bennünket, hogy 6-ra érkezzünk. Úgy is lett. A strandolók még javában rótták a hosszakat a végre kellemes hőfokú Balatonban, amikor mi megjelentünk a Konyha-Kertben. A terasz végében egyébként tényleg ott vannak a cserepes fűszernövények, lehet tanulmányozni, milyen a zsálya, a rozmaring, a bazsalikom, a paradicsom, tehát van valóban egy kis konyhakert-feeling.
A két éve nyitott bisztrót gyorsan a szívükbe zárták a helyiek és a turisták egyaránt. Különösen vonzó, hogy ebédidőben korlátlan fogyasztású menüt kínálnak 1990 forintért. Leves, főétel és limonádé van az árban, mindenki mindenből annyit ehet-ihat, amennyi jólesik.
A vasútállomás hangosbemondója épp a Kék hullám sebesvonat érkezését jelentette, amikor tanulmányozni kezdtük az italkínálatot, és örömmel nyugtáztuk, hogy kizárólag balatoni borokat tartanak, leginkább a környékbeli pincéktől. Amikor a vonat nagy robajjal elszáguldott a hátunk mögött – szó szerint a terasz túloldalán futnak a sínek –, már meg is érkezett a két pohár. Mivel nem akartunk ketten meginni egy egész palack bort, abból választottunk, amit poharazva kínáltak. Egy fehér, egy rozé, egy vörös. Ennyi. A felszolgálónőnk kedvesen elmondta, hogy a vörös cuvée háromféle szőlőfajtából készült, és bár a francia fajták kiejtésével adódtak problémák, az igyekezetet értékeltük. Az viszont nem tetszett, hogy ha nem szeretnénk egy egész palackkal meginni, akkor összesen ebből a három borból választhatunk. A rozét nem kóstoltuk, a fehér és a vörös közepes minőségű, egyikből se rendelnénk második pohárral, míg egy jó borból igen, és ezzel valószínűleg nem vagyunk egyedül. Talán eléggé pörög a hely ahhoz, hogy meg lehessen kockáztatni még három nyitott palackot.
Jó, kérhettünk volna kisüzemi sört vagy akár gin-tonikot is (ginből elég széles a választék), de a Balaton partján egy meleg nyári estén hűs helyi borokat kortyolgatni az igazi, nemde?
A levesek csinos, átlátszó, füles csészében érkeztek, jó az ötlet, látványos a tálalás. A gyöngytyúkleves finom volt, de a zöldborsókrémleves kissé híg és túlságosan édes. Egy kis extra fűszerezéssel könnyű lett volna adni neki valami egyéni karaktert, így viszont a cukor jött, látott és győzött. Persze biztosan sokan vannak, akik így szeretik.
A vörösboros mangalicapofa omlós volt és ízes, de a mellé kínált medvehagymás nokedli egy picit sótlanra sikeredett, akárcsak a tejfölös uborkasaláta. A szintén mangalicából készült cigánypecsenye szép, jól fűszerezett, de kissé kiszáradt, mire odaért hozzánk. (A maradékot hazavittük, és másnap reggel hideg sültként szolgáltuk fel, úgy viszont nagyon jó volt.)
Timi házi krémese azonban mindent vitt. Hatalmas adag, nehéz elképzelni, hogy egy ember képes megbirkózni vele, de kettőnknek éppen ideális volt, és túlzás nélkül állíthatjuk, hogy életünk egyik legjobb krémesét kaptuk. Szinte habkönnyű, édes, ízes krém, benne roppanó, hajszálvékony tésztalapokkal – tényleg nagy élmény. Timi egyébként épp a terem másik végében szolgált fel aznap este, de azért szerét ejtettük, hogy gratuláljunk neki a nagyszerű kreációhoz. Mosolyogva köszönte meg.
.jpg)
Közben a tulajdonos, Schindele Botond közvetlen hangnemben beszélgetett a vendégekkel, hol németül, hol magyarul, míg végül le is telepedett az egyik asztaltársasághoz. Mint arról a korábbi híradások beszámoltak, Botond bő két évtizedig vendéglátózott német nyelvterületen, aztán hazajött, és megnyitotta a Konyha-Kertet. Németül egyébként mindkét felszolgáló beszélt, kedvesek voltak, készségesek, igyekvőek – és ami fontos: aki két nappal korábban kihozta az italunkat, ismerősként üdvözölt bennünket, és azt mondta, örül az újbóli találkozásnak.
Az apróbb bakik ellenére a Konyha-Kert kifejezetten rokonszenves hely. Aki arra jár, foglaljon náluk asztalt, és feltétlenül kóstolja meg Timi krémesét!
