Mocskos szájú szakácskönyv nem csak zöldségevőknek

„Azt hiszem, ez a legjobb dolog a világon.” Így ajánlja Gwyneth Paltrow a New York Times Best Seller nyertes könyvét, és az Oscar-díjas színésznő ezzel sokak szívéből szólt. Vannak ugyanis a szakácskönyvek, és van a Tahó konyha, két random blogger remekműve, akiknek sikerült valami újat hozni a receptektől túlcsorduló világunkba. „Semmi süket duma, csak egy csomó növényi alapú recept, k@rva sok káromkodással és egy csipetnyi életmód-tanácsadással fűszerezve” – szól a könyv mottója. A világ legszórakoztatóbb receptgyűjteménye ez, amelyben a szerzők azt írták le, amit sokan gondolnak bevásárlás, főzés vagy akár konyhai kézikönyvek olvasgatása közen. Ki ne káromkodna magában, amikor folyékony füsttel, egy méret nélküli bögre használatával vagy éppen a tofu és tempeh közti felfoghatatlan különbséggel találkozik egy receptben? A mocskosszájúságától is vicces mű azonban jóval több, mint egy kioktató és türelmetlen stílusú porfogó a polcon.

A világ első és egyetlen 18 éven felülieknek szóló szakácskönyvének az a célja, hogy lebontsa a fejünkben azt a tévhitet, amely szerint egészségesen étkezni bonyolult, és csak a kiváltságosok képesek rá hosszú távon. Használható segítséget nyújt azoknak, akik nem a „fájndájningot” keresik, csupán a különbséget az árpa és a köles között, akik még szótárazzák a quinoa jelentését, és mindeközben gyártják a kifogásokat a rendszeres zöldségevés ellen. Célcsoportja a hétköznapi ember, akinek minden vágya egy normális életmód megteremtése, de elvész a „sok süketelés között”, és nem tudja, hogyan fogjon hozzá.

A – kétségkívül szokatlan – stílus mögött egy precízen szerkesztett, gondosan felépített, szakmai alapokon nyugvó útmutatás rejlik, amelynek köszönhetően lassan, de biztosan meg lehet tanulni a költséghatékony vásárlás és az egészségesen főzés alapjait. A zöldségevés ugyanis nem atomfizika, de jó, ha van egy tanácsadónk, aki időnként ránk szól: a ketchup nem paradicsom!

A Tahó konyha egy nagyon komplex gyűjtemény, ami kezdő szakácsoknak és a termelői piacokat jól ismerő szakiknak egyaránt ideális. „Világtalan tömegeknek szánt hülyebiztos” leírást ad szinte mindenre, a babfőzéstől a bio szó jelentéséig. Mielőtt a receptekhez jutunk, letehetetlen bevezetőt kapunk a zöldségalapú étrend előnyeiről, az alapanyagok kimérésének fontosságáról, gabonafajtákról – biszb@szokról –, a szeletelésről és az avokádókés szükségtelenségéről is. A szerzők ellentmondást nem tűrő tanácsokkal látnak el minket, hogy hogyan dobjuk ki a főzéssel kapcsolatos kifogásainkat az ablakon, százforintos boltba küldenek a konyhai felszerelésünk beszerzésére, listát adnak az ideális kamra betárazásához, és elhitetik velünk, hogy akkor is össze tudunk dobni valamit, ha kong a hűtőnk és a „belünket húzzuk a munka után”.

A sörélesztőről megtudhatjuk, hogy ledarált sajtos csipszet utánzó nagypályás hippi fless, a konzervek tartalmát gyászos sorsú stresszlabdához hasonlóan kell kinyomkodni, a tápióka nem öreg hölgyek étele, és a tököt nem szabad meghámozni. A temérdek nagyon hasznos és szórakoztató kisokos után hat fejezetre bontva kapunk reggeli-, szendvics-, saláta-, leves-, főzelék-, kortyolnivaló-, burrito-, egytálétel- és természetesen desszerttippeket. A szerzők minden receptnél információt adnak az adott ételben lévő atomtápláló cuccokról, hogy tovább okosodjunk. Akad alapszintű és bonyolultabb fogás is a gyűjtésben, és mindig van mód bármelyik hozzávaló helyettesítésére is. Az amerikai palacsintától a zöldturmixokon át a befőttektől az elrontott rizs megmentéséig mindent megtalálunk ebben a könyvben ahhoz, hogy egészségesen enni ne legyen truváj, se különösebben időigényes, de tény, hogy a szerzők által javasolt jó útra térés egy alapos bevásárlással kezdődik, ami a megszokottnál költségesebb.

Ne a szakácskönyvektől megszokott, csillogó papírra nyomott, színes-szagos, sokfotós albumra számítsunk, bár a bravúros magyar fordítás és a praktikus szerkesztés miatt a könyv megjelenésével kapcsolatban egy pillanatig sincs hiányérzetünk. Ráadásul kizárt, hogy ne találjon benne bárki magának szerethető vagy hasznosítható tanácsot, főznivalót. De ha így is volna, az biztos, hogy kap egy publicisztikával is felérő szakácskönyvet, amiben a képek sem hétköznapiak, és amelynek még a tárgymutatója is vicces. Mindez persze csak azoknak ajánlott, akik az életmódváltás és az ínycsiklandó receptek mellett a zöldségekre és a tahóságra is nyitottak. Ideje megtanulni, hogy még mindig jobb az összetört szív, mint az összetört tortillacsipsz.