2020.02.07. | Szabó Edit
Ilyen volt a londoni Furmint February 2020 a kiállítók szemével…
Az idei Furmint February kóstolón 36 magyar pincészet mutatta be a borait Londonban. A mintegy 300 főnyi közönség komoly érdeklődéssel ízlelgette a furmintokat, és nem kis elismeréssel adózott a borászok munkájának. Írásunk első részében a találkozó általános képét rajzoltuk meg, most pedig a kiállítók és a résztvevő borászok véleményét adjuk közre.
Szabó Hajnalka, Füleky Pincészet, Tokaj
Mi már tavaly is eljöttünk a Furmint February rendezvényre, és úgy tértünk haza, hogy három importőr is érdeklődött a boraink iránt. Közülük eggyel később többször is találkoztunk, és május óta együtt dolgozunk, így az idén már az importőr képviselője is itt volt mellettem a standon. Örömmel újságoltuk a látogatóknak, hogy már itt is kaphatóak a Füleky-borok. A helyszín fantasztikus, és nagyon jó helyen van, a vendégek minőségére sem lehet panasz. Úgy vélem, rendkívül sikeres rendezvényt tudhatunk magunk mögött. Nem kétséges, hogy a londoni Furmint February kiváló alkalom arra, hogy a szakma és a közönség egyaránt megismerje a magyar és ezen belül a tokaji borokat.
Kolonics Károly, Kolonics Pincészet, Somló
Nagyon örülök, hogy itt lehetek, kifejezetten kellemes tapasztalatokat szereztem a mai nap folyamán. Ehhez nyilván az is hozzájárult, hogy általában mindenkinek tetszettek a boraim. A 2019-es furmintunk bent volt a mesterkurzuson, és amint kinyílt az ajtó az előadás végén, szinte megrohamozták a standot az emberek. Mint kiderült, senki nem akarta elhinni, hogy ez a bor tényleg ennyire friss. Figyeltem az arcokat, és azt tapasztaltam, hogy amikor somlói furmintot kóstolnak, általában elcsodálkoznak az emberek. Feltűnik nekik, hogy ez más, mint a tokaji, de nagy örömömre ezt is nagyon szerették. Szerintem a borértő közönség már tudja, hogy mi a furmint, de azért még sok a dolgunk.
Kalocsai László és Bai Edit, Dereszla Pincészet, Tokaj
Van egy kiváló angol partnerünk, és igyekszünk megragadni minden lehetőséget, hogy segítsük a munkáját. Rendszeresen jövünk kóstolókat tartani, de számunkra ez az első olyan rendezvény Londonban, amit nem ők szerveztek, és ami tisztán magyar borokról szól. A standon a helyi partnercégünk kollégáival együtt voltunk jelen, és látszott, hogy ők is sokat tanulnak. Ennyi magyar furmintot még nem láttak egy helyen, végig is mentem velük a kóstoló előtt, hogy megmutassak nekik néhány érdekességet.
Az angolok híresen nagy pezsgőfogyasztók, ezért örültünk, hogy a mi standunknál a pezsgő volt az egyik legnagyobb sláger. Az édes borokkal már nehezebb a helyzet, mert bár mindenkinek ízlik, aki megkóstolja, mégis komolyan győzködni kell a kereskedőket, hogy vásároljanak belőle. A mai rendezvény azért volt nagyon fontos, mert minden lehetőséget meg kell ragadni a bemutatkozásra, és itt ma olyan kiváló borok jöttek össze, hogy tényleg egymást erősítettük. Az emberek mosolyogva kóstoltak, és csillogó szemmel mentek tovább.
Pálffy Gyula, Pálffy Pince, Káli-medence
A birtok mérete azt diktálja, hogy szükségünk van új piacokra, ezért néhány éve nyitni kezdtünk a külföld felé. Tavaly már szállítottunk bort New Yorkba, és úgy tűnik, hogy ez az idén sem lesz másként, de az angol piac még meghódításra várt, ezért is örültünk, amikor megérkezett Toronyi Zsuzsa meghívója a londoni Furmint Februaryra. Jó érzés volt itt bemutatkozni. Bár az angolok eléggé nehezen mondják el a véleményüket, de az arcukról azt olvastuk le, hogy tetszik, amit kóstolnak, és volt néhány komoly érdeklődő is. Tokaj persze mindig erősebb, de volt, aki kifejezetten azért jött ide, hogy más területről is kóstoljon furmintot. Számomra az a nap legnagyobb tanulsága, hogy nem szabad lemondanunk a külföldi értékesítés lehetőségéről. Én hiszek a furmintban, és remélem, hogy az angolok is elkezdenek hinni benne. A mai este legalábbis ezt mutatta számunkra.
Uliczki Dénes és Kada Anikó, TR Művek, Tokaj
Nyugat-Európa tökéletes piac a tokaji borok számára, és szeretnénk azt hinni, hogy a mi boraink is vevőre találhatnak. Azért jöttünk el a rendezvényre, mert kíváncsiak voltunk, hogy mit szólnak hozzájuk az angol szakértők. Öröm volt itt lenni, és nem csupán azért, mert rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, hanem mert voltak, akik értő kritikát is megfogalmaztak a borainkkal kapcsolatban. Őszintén bízom benne, hogy a rengeteg komoly érdeklődő között megtaláljuk azt a partnert, akivel közös jövőt építhetünk, akivel együtt gondolkodhatunk, együtt fejlődhetünk. A nap mérlege abszolút pozitív, és remélem, hogy ez a hosszú távú kapcsolatokban is megmutatkozik.
Ujvári Vivien, Barta Pince, Tokaj
A tavalyi nagyon exkluzív, de kissé szűkös helyszín után az idei rendezvény igazazán patinás, tágas otthonra lelt, és fantasztikus minőségű közönségnek mutathattuk be a borainkat. Rangos bloggerek, közismert borszakértők jöttek, számos viszonteladó kóstolt, de találkoztunk éttermi munkatársakkal, séfekkel, sommelier-kkel is. A borszakma krémje vonult fel, nagyon örülök, hogy az idén is részt veszünk a rendezvényen. A Barta Pincének két éve van már angol partnere, a Cornie and Barrow nevű céggel dolgozunk. Jó volt látni, hogy az általuk szervezett kóstolókon résztvevő boros szakemberek most mind eljöttek, de rengeteg új arccal is találkoztunk. Kóstolt például nálam egy belga kereskedőcég képviselője, amin nagyon meglepődtem. Caroline Gilby a mesterkurzusán bemutatta a 2011-es Öreg király furmintunkat, és utána nagyon sokan felkeresték a standunkat, sokan pedig azért jöttek, mert eddig csak a tokaji édes borokat ismerték, és kíváncsiak voltak a szárazakra is. A piramis csúcsa a tokaji aszú, ezt itt is így gondolták az emberek, de a furmint minden arcát meg kell ismertetnünk a világgal, és ehhez nem is lehettünk volna jobb helyen.
A találkozót a Wines of Hungary UK/Toronyi Zsuzsa szervezte. Nagyszerű munkájához szívből gratulálunk!
A londoni kóstolón az alábbi pincészetek mutatkoztak be:
Barta Pince, Carpinus Borászat, Dereszla Pincészet, Disznókő Szőlőbirtok, Dobogó Pincészet, Füleky Pincészet, Gilvesy Pincészet, Gizella Pince, Grand Tokaj, Gróf Degenfeld Szőlőbirtok és Pincészet, Juliet Victor Pincészet, Karádi-Berger Borászat, Kardos Szőlőbirtok, Kolonics Pincészet, Kovács Nimród Borászat, Kreinbacher Birtok, Lenkey Pincészet, Mád Wine, Orosz Gábor Szőlőbirtok és Pincészet, Paangold, Pajzos Pincészet, Pálffy Pince, Pannon Tokaj, Patricius Borház, Péter Pincészet, Royal Tokaji Borászat, SanzonTokaj, Sauska Tokaj, Szent Donát Birtok, Szepsy Borászat, Tokaj-Hétszőlő Szőlőbirtok, Tokaj Nobilis Szőlőbirtok, TR Művek, Zsadányi Szőlőbirtok és Pincészet, Zsirai Pincészet.
A Wines of Hungary UK legközelebb borásznőket mutat be Londonban. A kóstoló szervezése már elkezdődött, az időpont március 25. A részletekről hamarosan beszámolunk.
Cikkünk első részéért katt IDE!