Vissza
Az álmomat élem
2017.01.21. | Szabó Edit
Jókuti András személyében magyar műsorvezetője lesz a világ legrangosabb gasztronómiai versenyének, a január 24-én kezdődő Bocuse d’Ornak. A „Világevő” bloggerrel latolgattuk egy kicsit az esélyeket, de az élet más fontos kérdéseiről is eszmét cseréltünk…
.jpg)
Amikor a Borsmenta olvasói rábukkannak erre az írásra, te már úton leszel Lyon felé. A tíz nappal ezelőtt tartott sajtótájékoztatón Széll Tamás óvatosan így fogalmazott: „Most az első öt közé jutás a cél, de ha a dobogó bármelyik fokára sikerül felállni, a mennyben érezhetjük magunkat." Te jól ismered a mezőnyt, talán azt is tudod, hogy melyik csapatnak mik a gyenge pontjai. Mit gondolsz az esélyekről?
Minimum a dobogóra várom a mieinket, de azon sem lepődnék meg nagyon, ha a legfelső fokra állhatnának, mint a májusi budapesti eseményen. Én tudom, hogy ők nyerni indulnak, de a harmadik vagy az ötödik helyezés is óriási eredmény, sőt már az is szinte hihetetlen, hogy éremesélyesként vagyunk ott ezen a versenyen. Nagyon jól működik együtt a csapat, profin, koncentráltan, jó hangulatban zajlott a felkészülés. Szerintem bennük van az első hely. Gondolj csak bele, milyen őrületes fölénnyel nyerték meg az európai döntőt! Persze lesz ott még néhány kiváló csapat, köztük sok rutinos versenyző is, úgyhogy igen izgalmas versenynek nézünk elébe.
Szerinted kik lesznek a legerősebb ellenfeleink?
Az amerikaiak óriási ütemben fejlődnek, és nagyon komolyan veszik ezt a versenyt, őket mindenképpen a dobogóra várom, és szerintem valamelyik skandináv csapat is benne lesz az első háromban. Most talán a svédek a legerősebbek. A norvégok, a franciák és a japánok is biztosan ott lesznek az élmezőnyben, de hogy milyen sorrendben, az megjósolhatatlan. Az optimizmusunk mindenesetre megalapozott.
Számít a Bocuse d’Or bajnokságon a versenyzői rutin?
Mindenképpen. És nemcsak az, ha te magad már versenyeztél korábban, hanem az is, ha az országodat tradicionális Bocuse d’Or-nemzetként tartják számon. Tamás ugyan volt már Lyonban, mégis újszülöttnek számít azokhoz a szakácsokhoz képest, akiket az országuk „nagy öregjei”, korábbi versenyzők, győztesek készítenek fel a rangadóra.
A verseny évről évre megújul, folyamatosan változik, és mindig hoz valami meglepetést. Számított arra valaki, hogy a húsos tál mellett nem hal, hanem vegán zöldségfogás elkészítése lesz a második versenyfeladat?
Ez tényleg óriási meglepetés volt. A vegán tál hihetetlen progresszív ötlet. A skandinávok itt nagyon jól jártak, mert nekik hallatlan tapasztalatuk van a színvonalas zöldségételek elkészítésében, de szerintem a mieink is elég jól vették az akadályt.
Te kóstoltad az ételeket?
Igen, és nyugodtan mondhatom, hogy bármelyik fogás megállná a helyét egy három Michelin-csillagos étteremben. De azt azért tudni kell, hogy az ételek íze nem elég a győzelemhez. Rengeteg kis pontszerző trükk, fortély van a verseny során, nem árt a jó taktika. Például érdemes figyelni a konyhai munkára, mert az tényleg nagyon sok pontot ér, és sokat lehet veszíteni is. Belátom, ez nem hangzik nagyon romantikusan, és rögtön meg is nyugtatnám a kedélyeket: pusztán taktikázással nem lehet megnyerni a versenyt, fontos, hogy az ételek is finomak legyenek.
A Bocuse d’Or versenyek történetében az igazgatóság először kért fel személyedben külföldi műsorvezetőt. Lesznek melletted francia házigazdák is, vagy egyedül viszed a show-t?
Egyelőre fogalmam sincs, szerencsére franciás lazasággal kezelik ezt a kérdést. Legutóbb arról volt szó, hogy ott lesz velem a két eddigi francia műsorvezető, Angela May és Vincent Ferniot is, és ez mindenesetre megnyugtató, mert Lyonban szinte elképzelhetetlen, hogy ne hangozzék el a versenyen francia szó, márpedig én nem beszélek franciául.
Mit gondolsz, minek köszönheted a felkérést?
Szakmailag tisztességes színvonalon műsort vezetni nem annyira bonyolult. Persze kell hozzá némi tapasztalat és ismeretanyag, de azért arra sokan képesek. Szerintem tőlem azt várják, hogy azt a hangulatot vigyem el Lyonba, amit az európai döntőn sikerült megteremtenünk Budapesten. Egy ilyen versenyt be kell csomagolni, fel kell öltöztetni, hogy a közönség is élvezhesse, és ennek egyik eleme a sportversenyhangulat. Kellenek a külsőségek, kell hogy a csapatokat lehessen buzdítani a lelátóról, és hogy azok is élvezhessék az online közvetítést, akik nincsenek ott a helyszínen. Ez így szexi. Extrovertált személyiség vagyok, ez a szerep nem esik nehezemre, jólesik, hogy buzdíthatom a szurkolókat.
Sportember vagy, vízilabdáztál, futsz, úszol ma is. Voltál gazdasági újságíró, rádiós műsorvezető, kipróbáltad magad néhány szerepben. Miért kezdtél el blogot írni, és miért éppen a világ csúcsgasztronómiájának bemutatását választottad témaként?
A Világevő blog Mautner Zsófi ötlete volt, még a címét is ő találta ki. 2010 őszén jártunk, épp megszűnt az addigi munkahelyem a Rádió Café, autóztunk Balatonszemesre, hogy ebédeljünk egy jót a Kistücsökben, amikor Zsófi előállt ezzel a javaslattal. Szerintem ő jobban aggódott a munkám miatt, mint én magam. Nem gondolkoztam rajta túl sokat, nem mérlegeltem, hogy milyen közönséget kellene elérnem, milyen témájú cikkeket kellene írnom; a blog műfajában azt szeretem, hogy bármikor irányt lehet váltani. Mostanában sokkal jobban figyelek a fine diningra, mint korábban, igyekszem egy kicsit szűkíteni a közönségemet, de nekik nagyon koncentráltan megmutatni mindent. Ha már az a fő erősségem, hogy bejárom a világ legjobb éttermeit, akkor valószínűleg nem arról kell írnom, hogy hol jó a hamburger.
Eddig rendben. De miből élsz?
Ezt a kérdést a közeli barátaim is fel szokták tenni néha. Hát, nem a blogból, arra inkább csak költök. Van egy cseppet sem romantikus bevételi forrásom: egy digitális nyomdában van tulajdonrészem. És azért a blog is hoz munkákat, ha nem is termel pénzt közvetlenül – amit egyébként nem is szeretnék, mert csorbulna a hitelessége. A Világevőnek köszönhetően több izgalmas feladatot kaptam már: műsorvezetés, moderálás, tévéműsorok, most a Bocuse d’Or… Ennek csak az a hátránya, hogy mind eseti jellegű megbízás, de engem ez se zavar, sose voltam alkalmazotti típus, nem nyomaszt, ha nem rendszeres a jövedelmem.
Azt, hogy melyik étterembe mész, te magad döntöd el, vagy elfogadsz meghívásokat?
Eljutottam arra a pontra, hogy már nem nagyon tudok elfogadni meghívásokat. Abban a ligában, ahol én szeretnék focizni, nem nagyon hívnak meg senkit, és főleg nem Magyarországról. Egy tokiói csúcsétterem miért is akarna egy magyar bloggert vendégül látni? Ott az a nagy dolog, hogy egyáltalán tudok magamnak asztalt szerezni. De nemrég mégis elfogadtam egy meghívást. A Quique Dacosta nevű 3 Michelin-csillagos spanyol étterem lát vendégül májusban öt embert szerte Európából, köztük engem is. Az étterem Valenciában van, egy Dénia nevű kisvárosban. Biztosan nagyon izgalmas lesz.
Van célod az írással? A bloggal?
Nincs. Szeretem, hogy úgy élem az életemet, ahogyan nekem a legjobb, és még meg is élek belőle. Nem akarok célokat kitűzni, mert az ember egyszer csak azt veszi észre, hogy elvesztette a szabadságát. Egyelőre élvezem, hogy az utazásaim örömöt jelentenek számomra, mert így tudom az élményeimet hitelesen publikálni.
Nyugtass meg, hogy azért van élet a fine diningon túl, és az egyszerű ételek is lehetnek jók…
Hajaj, de mennyire! Ha hazamegyek anyukámhoz vasárnapi ebédre, gyakran kérek csülkös bablevest, mert azt nála jobban nem főzi senki. De más kultúrákban is érdekelnek az egyszerű ételek, mert szerintem a fine dining is csak azokon keresztül értelmezhető. Ha nem tudjuk, hogy mit eszik a nép az utcán, akkor azt se értjük, hogy mi annak a finomított, már-már művészi tökélyre fejlesztett verziója.
A kisfiad születésével mennyit változott az életed?
Nagyon sokat, mert aktív apa vagyok. Már nem szeretek hosszabb időt távol tölteni a családomtól, és ha tehetem, magammal viszem őket. A kisfiam most 16 hónapos, és egyébként remek partner a kóstolásban. Mindent eszik, amit én, Szent Jakab kagyló, szarvasgomba, homár, csípős vagy keserű ételek, mind csúszik le nála, ami nekem nagy boldogság. Remélem, megmarad benne ez a nyitottság.
Játsszunk egyet! Négy gyors kérdés, négy gyors válasz. Egy: Mi az első ország, ami eszedbe jut?
Japán. Vitán felül. Tavaly májusban voltam ott utoljára, de már nagyon vágyom vissza. Lenyűgöző a kultúrájuk, hihetetlen, hogy mennyi mindent tudnak, és elképesztő elszántsággal és profizmussal művelik a gasztronómiát.
Kettő: Mi az első étel, amire gondolsz?
Az bonyolultabb, mert ezen a téren szeretem megőrizni a nyitottságomat. Amit az emberek élvezeti céllal esznek, azt mindig megkóstolom, legyen az bogár, kígyószív, tengerimalac, bármi. Nem ez vonz, persze, de ha megkínálnak, elfogadom, és a tapasztalat egyébként is fontos. Most Mexikó érdekel és az autentikus mexikói konyha. Áprilisban megyek, nyilván beülök néhány fine dining étterembe, de az utcai tacózást sokkal jobban várom.
Három: Ki az első szakács, aki eszedbe jut?
René Redzepi, a Noma konyhafőnöke. Ő a második és a harmadik is egyébként. Amit ő tud, az páratlan. Zseniális szakács, ugyanakkor nyitott, érdeklődő, izgatják az újdonságok, folyton figyel, tanulni vágyik, és mindemellett nagyon jó fej, közvetlen ember. Szenzációs csapatot épített, és hihetetlen atmoszférát teremtett a Nomában.
Négy: Mi az álmod?
Azt élem. Kicsit sziruposan hangzik, de ez az igazság.
