Vissza
Euforikus pillanatok
2016.05.07. | Szabó Edit
„Megpróbáltam megőrizni a hidegvéremet, de be kell vallanom, hogy euforikus pillanatokat okozott a borok nyitás utáni kóstolása, ugyanis szinte kivétel nélkül mindegyik tökéletes állapotban volt” - nyilatkozta a Borsmentának Szik Mátyás sommelier az 1800-as, 1900-as években született borok kóstolása után.
Különleges borkóstolóra invitálta nemrég Bacsó András, a Tokaj Oremus Pincészet birtokigazgatója a Tokaji borvidék meghatározó szereplőit. A Tokaji Aszú 140 éve címmel megrendezett programon 9 csodaszép aszú vonult végig a képzeletbeli kifutón, az 1866-os évjárattól 2006-ig. 140 év történelme aszúcseppekben elmesélve. A borokat Szik Mátyás háromszoros magyar sommelier-bajnok mutatta be. Vele beszélgettünk a kóstoló után.
Mire gondoltál, mit éreztél, amikor Bacsó András felkért erre a feladatra?
Már akkor is rendkívül megtisztelőnek éreztem, hogy engem kértek fel a borok bemutatására, így utólag pedig nemcsak megtisztelve érzem magam, hanem hálás is vagyok érte. Nem mondom, amikor másodszorra is végiggondoltam, hogy mi a feladat, eléggé ijesztőnek hangzott. Bacsó András arra kért, beszéljek a Tokaji borvidék meghatározó alakjainak, a nagybirtokok tulajdonosainak és irányítóinak az elmúlt 150 év legizgalmasabb aszúiról és legnagyszerűbb évjáratairól. Ez már akkor is komoly kihívás, ha nem töröm bele a dugót egy 140 éves borba. Szerencsére eléggé kihívásorientált fickó vagyok.
Mi volt eddig a legidősebb bor, amit kóstoltál?
Foglalkoztat a borok öregedésének kérdése, nagyon kíváncsi vagyok, hogyan hat az idő a világ különböző borvidékein született, kimagasló tételekre. Izgatottan kóstolom a régebbi évjáratú champagne-okat, de a fehér-, az édes és a vörösborokat is. Talán azért van bennem ez a felfokozott érdeklődés, mert eredetileg történésznek készültem. A múlt századnál messzebbre eddig még nem volt alkalmam visszamenni az időben, az Oremus kóstolója előtt egy 1920-as években született aszú volt a legöregebb bor, amivel találkoztam.
Amikor készültél erre az eseményre, nyilván sok mindent végiggondoltál. Mit vártál a boroktól?
Az ember ilyenkor elsősorban élményt vár, még ha nem is feltétlenül borélményt, de mindenképpen úgy képzeli, hogy hatni fog majd rá az az illat, az az aroma, ami kiszabadul a palackból. Más szóval értékelhető aromajegyeket vártam, és ezzel kapcsolatban a borok többségénél nem is kellett csalódnom.
Tudtál a borok előéletéről valamit, vagy csupán a történelmi ismereteidre hagyatkozhattál?
Az ilyen régi borok esetében túl sok forrás sajnos nem áll rendelkezésre, viszonylag szegényes a dokumentáció. Mindennek utánanéztem, aminek csak lehetett, megpróbáltam megismerni a borok előéletét, a történelmi kort, amiben születtek, és közben erőteljesen reménykedtem, hogy valóban az eredeti palackok eredeti tartalmát fogjuk majd kóstolni. Sajnos ilyen esetekben mindig felmerül a hamisítás kérdése, de azt kell mondjam, hogy ezek a borok teljesen megbízható forrásból érkeztek, a valódiságukhoz aligha fér kétség.
Milyen módszerekkel kell nyitni ezeket a palackokat? Milyen állapotban voltak a dugók?
A módszer alapvetően nagyon hasonló egy nem túl régi évjárat borának bontásához. A különbség abban van, hogy itt soha nem lehetünk bizonyosak abban, hogy a palack megfelelően volt tárolva. Amennyiben igen – és a palackok többségénél szerencsére így volt –, a dugók szinte maguktól, egyben jönnek ki a palackokból. Volt a sorban 2-3 „átdugózott” tétel, ami azt jelenti, hogy megfelelő helyen szakemberek végeztek dugócserét a bor megóvása érdekében, de a két legrégebbi palackban még az eredeti dugó volt. Aggódtam is a nyitáskor, és nem is alaptalanul, hiszen itt már szó szerint belekorhadt a parafa az üvegbe, átázott és forgácsolódott. Ilyenkor egyébként érdemes azt a taktikát követni, hogy megpróbálunk a palack nyaka és a dugó közé egy kevés levegőt juttatni, hogy a parafa kevésbé tapadjon az üveg falára, mert így könnyebben szabadul az „idő fogságából".
Valamennyi palackot te nyitottad ki, és a borokat szűrted, dekantáltad. Nyilván meg is nézted rögtön nyitás után, hogy milyen az állapotuk. Hogyan változtak a dekantálás után?
Megpróbáltam megőrizni a hidegvéremet, de be kell vallanom, hogy euforikus pillanatokat okozott a borok nyitás utáni kóstolása, ugyanis szinte kivétel nélkül mindegyik tökéletes állapotban volt. Néhánynak közülük kifejezetten jót tett a levegő, de be kell vallanom, hogy a két legidősebb, az 1866-os és az 1876-os aszú a bontást követően még szebb volt. Azért, tegyük hozzá, így sincs okunk panaszra.
Ha már itt tartunk: melyik bor okozott meglepetést, melyik csalódást, melyiket találtad igazán klasszisnak, és melyikre mondanád, hogy száz év múlva is ilyen lesz?
A borok önmagukban is nagyon izgalmasak voltak, vertikálisan kóstolva pedig még inkább. Az 1927-es és az 1941-es nem mutatott jó formát, viszont az 1918-as vélhetően még hosszú ideig életem borélménye marad. Ebben a borban még van potenciál, hogy ezt a formáját megőrzi, abban biztos vagyok, de szerintem még néhány évtizedig fejlődik, és továbbra is előnyére változik.
Meggyőzött-e téged ez a kóstoló Tokaj nagyságáról, igazolva láttad-e, hogy az ott született borok valóban a világ egyedülálló alkotásai?
Tokaj-Hegyalja nagyságához és egyediségéhez eddig sem fért kétség, de ennél tökéletesebb visszaigazolásra, úgy vélem, nincs szükség. Meggyőződésem, hogy érdemes nagyobb hangsúlyt fektetni a természetes édes borokra még akkor is, ha tudjuk jól, hogy a nemzetközi ízlés most inkább a szárazaknak kedvez.
Maradt benned hiányérzet?
Ezek után? Dehogy! Remek hangulatú, igazán exkluzív kóstoló volt. Köszönöm a meghívást, és ezúton is gratulálok az azóta Borászok Borászává választott Bacsó Andrásnak!
Fotó: Csíkszentmihályi Márton
