Vissza
Egy vicces, de kérlelhetetlen megmondóember
2018.10.19. | Szabó Edit
Aki „magyar tűzre” vágyik, somlói juhfarkot igyon! – tanácsolja Oz Clarke, a brit borszakírás egyik legismertebb alakja, aki nyáron ismét hazánkban járt. Többrészes interjúnkban a tapasztalatairól kérdeztük…
Júniusban angol borszakértők lelkes csapata látogatott el Magyarországra. A Wines of Hungary UK szervezésében létrejött különleges túrán egyebek között Oz Clarke borszakértő, Elizabeth Gabay MW, Peter McCombie MW, Sebastian Payne MW, Freddy Bulmer, a Wine Society borbeszerzője, Christine Austin, a Yorkshire Post, Kate Hawkings, a Guardian, Tom Mullen, a Forbes újságírója, valamint Lilla O’Connor és Toronyi Zsuzsanna, a két főszervező vett részt. A csoport a budapesti kóstolók után elutazott a Tokaji, az Egri, a Nagy-Somlói, a Balatonfüred–Csopaki és a Villányi borvidékre, ahol összesen tíz pincészettel ismerkedett meg közelebbről. A Somló-Csopak túrán velük volt Szabó Edit, a Borsmenta főszerkesztője is, aki Sebastian Payne MW után Oz Clarke-ot faggatta tapasztalatairól. Az interjút folytatásokban közöljük.
.jpg)
1. rész
Kicsoda is Oz Clarke?
Brit borszakíró, színész, televíziós műsorvezető, énekes és krikettjátékos. Ez mind együtt, és külön-külön is, mi mégis éles nyelvéért és nagyszerű humoráért szeretjük legjobban. Az oxfordi Penbroke College-ban teológiát és pszichológiát tanult – itt ismerkedett meg előző interjúalanyunkkal, Sebastian Payne-nel, és itt kötött a borokkal közelebbi barátságot. Tanulmányai befejezése után színészként és énekesként kezdte karrierjét. Játszott London legjelentősebb színházaiban (Royal Shakespeare Company, National Theatre, Old Vic), énekelte Sweeney Toddot, Peront az Evitában, volt több komolyabb filmszerepe is, de közben a borokhoz sem lett hűtlen. 1982-ben megnyerte a brit borkóstoló bajnokságot. (A versenyt azóta nem rendezték meg.) Számos boros témájú könyv szerzője, a BBC borral foglalkozó sorozatainak műsorvezetője, véleményére nagyon sokat adnak világszerte. Érdeklődése az utóbbi években a magyar borok felé fordult, és őszintén bízunk benne, hogy ez még sokáig így marad…
Nem ez az első magyarországi látogatása. Most éppen milyen tervekkel érkezett, mi volt az utazás konkrét célja?
Azért jöttem, hogy sok időt tölthessek Lillával (Lilla O’Connor, a Wines of Hungary UK alapítója, az utazás egyik szervezője – a szerk.), hogy eljussak a Balatonhoz, hogy konstatáljam, hogy a Duna talán nem kék, de a Balaton feltétlenül zöld, és mélyebb, mint a Neusiedler See. Hogy megtaláljam azt a szőlőfajtát, aminek ki tudom mondani a nevét – eddig nem sikerült –; hogy megtaláljam azokat a különleges, igazi kihívást jelentő borokat, amelyek másokhoz nem hasonlíthatók, és amelyekre felnőtt, felelős borfogyasztók készek több pénzt is áldozni a valóban különleges élmény kedvéért, még akkor is, ha a nevüket ki se lehet olvasni. A magyar tényleg rémes nyelv…
Annyira talán mégsem rémes, mi is azt beszéljük születésünk óta. Biztosan Ön is megtanult egy-két szót…
Összesen annyit tudok magyarul, hogy „Kérek két sört, a barátom fizeti”. Persze ennél többre nincs is szükségem – hiszen ettől úgy leesne a kocsmában az emberek álla, hogy meghívnának egy sörre. Magyarország mindig híres volt a fehérboráról, és ez máig nem változott – annak ellenére, hogy ott van Eger, Szekszárd és Villány. Főleg Villány. Amikor legutóbb Villányban jártam, megkóstoltuk a cabernet franc-t, ami nagyon rendben van, sőt azt kell mondanom, hogy a cabernet franc ezen a meleg vidéken jobb, mint a cabernet sauvignon vagy a merlot. De szívesen kóstolom a kékoportót (portugiesert) és a szekszárdi kadarkát is. Jó lenne rendszeresen visszajárni, hogy lássuk, hogyan változnak ezek a borok.
Ezek szerint érdeklődik a hagyományos magyar szőlőfajták borai iránt?
Természetesen. A mostani utunk során jártunk a Balatonnál, ahol nemcsak badacsonyi kéknyelűt kóstoltunk, hanem rózsakőt és budai zöldet is. A kéknyelűt fantasztikus szőlőnek tartom, a borával 19 éves koromban találkoztam először Oxfordban, ugyanis legnagyobb szerencsémre Sebastian Payne szervezett egy magyar borokra specializálódott társaságot, így már diákkoromban volt alkalmam bepillantani ebbe a világba. Most viszont a kéknyelű mellett megkóstoltuk a rózsakőt és a budai zöldet is, és ez már három nagyszerű szőlőfajta bora egyetlen nap alatt. Káprázatos, hogy kevesebb mint ötven hektár területen három kifejezetten különleges, a borvilágban egyedi fajta is képes ilyen izgalmas borokat adni. Egy-kettő lágy volt és virágos, néhány viaszos és illatos, megint másokban markánsabb savak érződtek. És akkor még nem beszéltünk az ízről.
Beszéljünk!
Az alma az egyik legalapvetőbb ízjegy a fehérborban. Igen ám, de milyen alma? A kóstolt borok többségében legalább tízféle alma ízén haladtunk végig, és akkor még ott van a héj karaktere, vagy hogy sült-e, avagy sem… Izgalmas volt egymás után megkóstolni ezt a három borfajtát. Ha megnézzük ezt az egyetlen találkozót, ahol újító szellemű és hagyományos borászkodást folytató termelők tucatnyi borát kóstoltuk, látjuk, milyen fantasztikus lehetőségei vannak Magyarországnak. Ezek vibráló, izmos, szemtelen borok, jó textúrával, valódi személyiséggel. És közéjük tartozik még a somlói juhfark vagy a tokaji furmint is. Meglepő volt számomra, hogy a Somlón egyik-másik juhfarknak erősebb volt a karaktere, mint a furmintnak. Ha az ember igazi magyar különlegességre, „magyar tűzre” vágyik, somlói juhfarkot kell kóstolnia, ami őrületesen kihozza a hegy vulkanikus ízeit.
Ha már itt tartunk, egyébként mi volt a benyomása a Somlóról?
Megkapó volt az emberek lelkesedése, és nagyon szépek a szőlőültetvények. Nem volt sok időnk, de sétáltunk egy kicsit, és az út mentén is rengeteg szőlőt láttunk, a benzinkutaknál meg rengeteg bort. Feltűnt viszont, hogy nekünk egyik borász sem azt a bort mutatta, amit a benzinkutak melletti üzletekben árulnak. Egy következő úton szívesen megkérném a borászokat, hogy kóstoltassák velünk azokat a borokat. Mert az is nagyon fontos.
Ebben egyetértünk. Ezek után lehet, hogy Lilláék szerveznek majd egy ilyen utat. Igen tanulságos volna mindannyiunk számára…
A Somlón sok izgalmas bor van – főleg a juhfark -, de kóstoltunk pár egészen szimpla tételt is, és közben azon gondolkoztam, hogy ez a szőlő vajon lejtőn terem, vagy síkságon. Meg is kérdeztem, és volt, ami mindkettőn. Már csak azt nem értem, hogy a síkot miért nevezzük Somlónak. Érdekes ez. Itt van ez a csodálatos hegy, és az ember, ahogyan távolodik, várja, hogy majd gabonaföldeket lát, ehelyett mindenhol szőlők vannak. Pedig itt aztán igazán ki lehetne használni a hegy karakterét, az lenne a lényeg. Az egyszerűbb borokat meghagynám más vidékeknek. (folytatjuk)
Fotó:
Fabien Lainé
