Vissza
Ez így gömbölyű
2019.06.22. | Szabó Edit
A Mátra nagy öregje hetvenhét éves, de még mindig olyan hetykén csapja a fejébe a sildes sapkát, mintha nem is a pincébe, hanem a bálba indulna. Szőke Mátyáson nem fog az idő, de a gondolatait kristálytisztává érlelte a kor. Érdemes figyelni rá…
Jöhettünk volna a patakon keresztül is, ha nem tartottunk volna attól, hogy a kicsit mélyebb vizet nem bírja az autó. Aki a falu felől érkezik, és jól ismeri az utat, fittyet hány a patakra, de mi nem vagyunk Gyöngyöstarjánban túl gyakori vendégek, így telefonos segítséget kérünk. „Gyertek át a falun, és a temetőnél kanyarodjatok balra. Ott már el se tudjátok téveszteni” – adja a határozott instrukciót jellegzetes hevesi tájszólásával a 2017-ben „Év bortermelője” címmel is kitüntetett borász, Szőke Mátyás.
Az impozáns méretű pincészetet valóban nem lehet eltéveszteni, ott van mindjárt a lejtő végében, na meg Matyi bácsi is ott áll előtte, elmaradhatatlan sildes sapkájában, kényelmesen támaszkodva barna botjára. A megszólítás „Matyi bácsi”, de a köztünk lévő korkülönbség ellenére régóta tegeződünk, valahogy így természetes.
Világéletedben itt éltél, ezen a vidéken?
Nemcsak én, már az őseim is. A családban mindenki szőlővel és borral foglalkozott, mióta az eszünket tudjuk, ezért aztán elég érdekes törés volt, amikor bejött a szocializmus, és elment a családi birtok. Én akkor gyorsan pályát módosítottam, elvégeztem Salgótarjánban a gépipari technikumot, utána a mérnökképzőt, és 30 évig gépészettel foglalkoztam.
Mikor tértél vissza a szőlő és a borok közelébe?
A kilencvenes évek elején jött a gondolat, hogy a szülők emlékére vissza kell hoznom a Szőke nevet a borászatba. Leültettem a két fiamat, és mondtam nekik, hogy na, gyerekek, abbahagyom, amit eddig csináltam, és építünk egy borászatot.
Mit szóltak?
Azt hitték, nem gondolom komolyan, de mondtam nekik, hogy dehogynem! Borászkodni nem lehet félvállról. A legigényesebb fogyasztói közönséget kell megcélozni, alább nem adjuk.
Volt valami alap, amire építhettetek?
Szinte semmi. Itt, ahol most vagyunk, volt egy 10 méteres pincelyuk, azt kezdtük bővíteni, aztán jöttek az épületek sorban. Tíz év kellett hozzá, hogy felépüljön, amiről álmodtam.
Miről álmodtál?
Szeretem beleásni magam a történelembe, és láttam, hogy a felmenőink mindig fahordóban érlelték a jó magyar borokat. Tudtam, hogy nekünk is két pince kell. Az egyik legyen nagyon modern, számítógéppel vezérelt, acéltartályos, ahol az irányított erjesztést meg lehet valósítani, és a másik legyen az érlelő. Ehhez az elképzeléshez ragaszkodtam, és nem nyugodtam, amíg végig nem vittem.
Gyorsan haladtatok előre?
Meglepően gyorsan. Gépész vagyok, terveztem egy kis kézi palackozót, és 1992-ben már saját magunk palackoztuk a borainkat, úgy szállítottuk a Duna InterContinentalba. Azok a régi magyar borosüvegek nekem nem nagyon tetszettek, úgyhogy egy darabig Franciaországból, a Saint-Gobain üveggyárból hozattam a palackokat, aztán váltottunk, és a mai napig német és olasz üvegekkel dolgozunk.
Miért volt ez ilyen fontos?
Mert ösztönösen éreztem, hogy sokat kell adnunk a megjelenésre. A szocializmus negyven éve alatt az volt a fontos, hogy termeljünk mennyiséget, amit el lehet adni az orosz meg a keletnémet piacon. Soha nem alakítottunk ki egyéni stílust. Én ezen határozottan túl akartam lépni, és elmozdulni a minőség irányába, mert láttam, hogy ez lesz a jövő.
Szőlőterületeid hogyan lettek?
A kárpótlás idején sikerült visszaszereznünk valamennyit, de abban nem volt túl sok köszönet. Ötven helyen kaptunk vissza földeket. Hát hogy lehet abból racionálisan működő gazdaságot felépíteni?! Az ember többet megy a területei között, mint amennyit dolgozik. Csereberéltem, vásároltam, alakítgattam, ahogy az erőmből futotta. Így lett mára 20 hektár.
Ilyen nagyban gondolkodtál?
Dehogyis! Sőt! Akkor úgy gondoltam, és most is hiszem, hogy a jövő útja egy jól működő pinceszövetkezet lett volna. A tagok megtermelik a szőlőt, és kidolgozunk egy közös értékesítési modellt. Akkor lehetett volna egy komolyabb üzemet építeni. Mondtam is az egyik kollégámnak, akiről gondoltam, hogy van egy kis tartalék pénze, hogy kezdjünk el együtt gondolkodni. Erre azt kérdezte, hogy 100.000 Ft elég lesz-e. Mondtam neki, hogy nem vacsorázni szeretnék, hanem üzemet építeni. Ennyiben is maradtunk, beláttam, hogy nem lesz ebben senki partner, jobb, ha megcsinálom egyedül. Nem gondoltam soha, hogy ekkora borászat lesz a vége, de vitt a lendület.
Mit szólt a feleséged?
Mindig mellettem volt, mindenben támogatott, de most azt mondta, ha még egyszer azzal megyek haza, hogy területet veszek, olyat tesz, hogy maga is megbánja. Ötvenhét éve vagyunk együtt, végigküzdöttük az életet, és azt kell mondjam, igaza van. Megöregedtem, a terjeszkedés már nem nekem való, csinálják a fiatalok.
Voltak olyan külföldi minták, amiket követtél a birtoképítéskor?
Szerencsés ember vagyok, sokfelé jártam, sok mindent láttam a világból. Új-Zéland tetszett a legjobban, szeretem az ottani borászatok nyitottságát, és Dél-Afrika is csodálatos. Ezen a két helyen tanultam a legtöbbet, és a mostani fiataloknak is azt mondom, ha tanulni szeretnének, oda menjenek. Látni kell a világot, mert ha nem látod, nem érted, hogy mi történik körülötted. Hazajöttem Ausztráliából, és mondtam a többieknek, hogy készüljetek, mert bejön a csavarzár. Úgy nevettek, hogy még a könnyük is csorgott. Aztán igazam lett. Tudtam, hogy nem a levegőbe beszélek, mindig a nyugati mintákat követjük, amit ott látunk, előbb-utóbb bejön ide is, fel kell rá készülni.
Az ültetvényeid a Mátrai borvidék kiváló adottságú területein vannak. Készítesz bort a Hajnal-hegyről, a Paskom-, a Peres- és a Rétföld-dűlőből. Milyen fajtákkal dolgozol?
Sajnos sok fajtánk van, kevesebb is elég lenne. Nézd meg Franciaországot, ott egy borvidéken nincs több 2-3 fajtánál, és nekik van igazuk. Illatos fehérborokban a Mátra a legjobb az országban, ez számomra soha nem volt kérdés, de azért tudunk itt készíteni szép vörösborokat is. Viszont az időjárás hamarosan komoly gondokat fog okozni nekünk. Melegszik a klíma, el kell gondolkodnunk, milyen fajtákat telepítünk a jövőben.
Van elképzelésed?
Egyelőre nincs, de látom, hogy baj lesz. Van egy levelezőgépünk, egy pár évvel ezelőttig mindig leszedtük a leveleket a tőkéről, hogy a fürtöket érje a napsugár, de már három éve ott áll a gép, rá se nézünk. Inkább takarni kell a bogyót, mert a szőlő ugyanúgy napszúrást tud kapni, mint az ember, és ha erős a napsugárzás, a gyümölcsben meghal az élet. Öntözni jó lenne, a nyugati világban nagyon szépen meghonosították a csepegtető öntözést, de mi gondolni se merünk rá, olyan költséges.
Mi az a 4-5 szőlőfajta, amire leszűkítenéd a Mátra kínálatát, ha rajtad múlna?
Az illatos fajtákat mindenképpen fontosnak tartanám, tehát a muskotály maradna, és ugyanígy a chardonnay és a szürkebarát is, mert kimagasló eredményeket produkálnak. Vörösben pedig a cabernet franc és a merlot. Szép a cabernet sauvignon is, ha be tud érni, ő a borok királynője, de jó sauvignon nincs minden évben. És ne feledjük el a kékfrankost sem, mert ha az ember csak leül este borozgatni, akkor inkább egy könnyű, gyümölcsös kékfrankost nyit ki, és azzal elvan hajnalig.
Jó ideje figyeled a mátrai történéseket, de én is követem már vagy tizenöt éve. Nekem úgy tűnik, hogy lehetett volna néhány jó pillanat, amikor a mátrai borászok kitörhettek volna a másodvonalas megítélésből: kaptak hozzá pénzt, figyelmet, mégsem tudtak vele élni. Ennek vajon mi lehet az oka?
Mindig hiányzott a borvidék éléről az a karizmatikus, jó vezető, aki meg tudta volna ragadni a lehetőségeket, és meg tudta volna teremteni az egységet. Tavaly óta Kovács Zita tölti be a hegyközségi elnöki tisztet. Rá nagyon kíváncsi vagyok, belevaló, okos nő, és van benne ambíció. Ha képes a borvidék ügyeit előtérbe helyezni, akár a saját családi cége rovására is, akkor vele nagyot léphetünk előre. Az eddigi vezetőket csak addig érdekelte ez a pozíció, amíg a saját borászatuk profitált belőle. Bízom benne, hogy most másként lesz, vannak erre mutató jelek.
Mi az, ami hiányzik a borvidékről?
Az összefogás és a közös akarat, na meg az a szándék, hogy zsebbe is nyúlunk, ha kell. Ezen a borvidéken a közös megmozdulásokara nehezen áldoznak az emberek. Ha ezt a szemükre vetem, mindig azt mondják, hogy nekem könnyű. Most már könnyebb, nem tagadom, de hát én is a semmiből indultam, nekem is meg kellett hoznom bizonyos áldozatokat azért, hogy most itt tartsunk.
Nehezen találnak a borászok közös hangot?
Nagyon nehezen. Néhány fiatal összeállt, különböző csoportosulásokat hozott létre, engem is megkeresett Losonci Bálint, hogy álljak be közéjük, legyek én a főnök. Mondtam, hogy gyerekek, én csak akkor megyek, ha ebben az összes mátrai borász benne van. Vezető szerepet akkor se vállalok már, de a háttérből segítek, és amit tudok, beleteszek, hogy a borvidék haladjon előre. De amit csak öt-hat ember akar, az nem közös akarat. Nem bántom én őket, lelkes, jóravaló fiatalok, de tudom, hogy tőlem elfogadják a kritikát, és én megmondhatom nekik, hogy a széthúzással még soha senki nem jutott előbbre. Az a baj, hogy a fiatalok nem látnak az orruknál tovább. Pedig ügyesek, tehetségesek, és ha egy irányba indulnának, én lennék az első, aki mögéjük áll.
Azt hallottam, nálatok egyik kóstolócsoport éri a másikat, olyan sokan jelentkeznek pincelátogatásra, hogy alig tudjátok kiszolgálni az igényeket. Mi a titkod?
Biztos a sármom, nem? Jó a borunk, sokan szeretik, tudom, de másnak is van itt jó bora. Megmondom neked, mi a titok. Az, hogy mi nyitva vagyunk, és mindig itt vagyunk. Nálunk egy borkóstolás nem két óra, hanem ha a vendég jól érzi magát, itt lehet hajnalig, és nálunk akkor is tudnak bort venni, ha véletlenül erre járnak és benéznek. Sokszor feljövök vasárnap, hogy megetessem a kutyát, itt bolyonganak a családok, hogy egy pincét se találnak nyitva. Össze kell fogni a faluban, megbeszélni, hogy melyik hétvégén ki tart nyitva, feltenni az internetre, odakészíteni a borokat, azután hadd jöjjenek a vendégek. Ehhez nem kell sok minden, de aki el akarja adni a borát, annak legyen nyitva a pincéje.
.jpg)
Neked ki segít? A pincészetet Zoltán fiaddal együtt viszed…
De most már Matyi unokám is beállt a csatasorba. Nagyon ügyes gyerek, ő is fogadja a csoportokat, kóstoltat, egyre több feladatot rá tudunk bízni. Úgy tűnik, jó kezekbe kerül, amit felépítettünk. De mindig csak beszélünk, kóstoljunk már egy kis bort is!
.jpg)
Mit kóstoljunk?
Mutatok neked valamit, amit máskor úgyse innál, mert megy az egész Amerikába. Itt volt a kereskedő, kóstoltunk a pincében, azt mondja, neki ez kell. Mondom, lehet róla szó, nagyon szép merlot, de ezt még érlelem. Nem hagyta. Azt mondta, most palackozzam le, viszi. Hát akkor vigye. Kóstold meg, kedves, gyümölcsös már most is, de még vannak sarkak benne. Egy év múlva olyan lenne, mint a selyem, mert a jó bornak kell ám az idő. Gyere, mutatok egy Perest is, csak hogy lásd, miről beszélek. Érted már? Nekem ez így gömbölyű!
Fotó:
Vető Gábor
