Vissza
Karácsony Heimannéknál
2019.12.21. | Pesti Eszter-Szabó Edit
Halászlé, kadarka, szép tervek, nagy remények. A szekszárdi Heimann család életében az idei év új unokát, a következő új borválogatást hoz majd, de addig lássuk, mi kerül a karácsonyi asztalra…
Borkóstolókon régebben mindig az idősebbik Heimann Zoltán képviselte a pincét, olykor egyedül, olykor a feleségével, Ágival, mostanában viszont inkább az idősebb és az ifjabb Zoltánnal találkozunk. Jól működik az apa-fiú páros?
Ifj. Heimann Zoltán: Ez visszatérő versenyszámunk, és úgy tűnik, azok a legjobb szerepléseink, amikor ketten vagyunk. A köztünk lévő 28 év korkülönbségnek köszönhetően sok mindent más aspektusból látunk, és ez néha izgalmas helyzeteket szül.
Id. Heimann Zoltán: Sok minden választ el bennünket, de sok minden össze is köt. Ha együtt tartunk borkóstolót, akkor persze egy kicsit rá is játszunk erre a helyzetre, provokáljuk egymást, de éppen ettől válik egy szituáció élővé, izgalmassá.
.jpg)
Ági, te részt veszel a kóstolók tematikájának kialakításában, vagy a fiúkra bízod?
Heimann Ágnes: Mindig mindent megbeszélünk, és mint az élet többi területén, itt is konszenzusra törekszünk. Egy borbemutató fontos, egyáltalán nem mindegy, hogy mivel állunk a közönség elé, és mindenkinek megvannak a maga szempontjai. Mostanában sok mindenben Zoli fiam dönt, de az érveit mindenki felsorakoztatja, és végül a legjobb forgatókönyvet fogadjuk el.
Könnyen juttok konszenzusra?
Ifj. Heimann Zoltán: Egyre könnyebben. Alapvetően jó a viszonyunk, de voltak nehézségeink. A szüleim mindketten elég erős egyéniségek, és én sem megyek a szomszédba egy kis határozottságért, de a szeretet és a kölcsönös tisztelet minden nehéz helyzeten átsegített bennünket. Tréfásan azt szoktam mondani, hogy mi a nap 24 órájából 28-at töltünk együtt, és ahol három ember ilyen intenzitással munkálkodik egy közös cél érdekében, ott törvényszerű, hogy akadnak véleménykülönbségek.
Egy olyan családban, ahol az apa és a fiú ugyanazon a területen dolgozik, általában az anya, a feleség a döntőbíró. Nálatok is így van ez?
Heimann Ágnes: A pénzügyi kérdésekben mindenképpen. Gépek, eszközök vásárlásába, építészeti, fejlesztési kérdésekbe ritkán szólok bele, a fiúk döntik el, hogy mire van szükség, de ha egy beruházásnak komolyabb pénzügyi vonzatai vannak, akkor előfordul, hogy megvétózom. Hármunk közül én vagyok a legóvatosabb, tudom, hogy mit bírunk el, mit kell későbbre halasztani. Persze az is fontos, hogy fejlődjünk, de a stabilitás az elsődleges szempont.
A vállalkozást Zoltán szülei indították, aztán jött Zoltán és Ági a sorban, és most újabb generációváltás zajlik a pincénél, hiszen külföldi tanulmányait befejezve Zoli fiatok is csatlakozott hozzátok, és teljes jogú tagként kapcsolódott be a családi vállalkozásba. Látszott, hogy ez így fog történni?
Id. Heimann Zoltán: A Heimann família itt él Szekszárdon 260 éve. Én a kilencedik vagyok a generációs líneában. A paraszti léthez mindig hozzátartozott a háztáji borászkodás, a dédapámék már bort exportáltak, nagyapám volt 1948-ig az egyik legnagyobb borkereskedő Szekszárdon, és a tudás apáról fiúra szállt. Viszont a családunkban Ági az első végzett borász, éppen ő, aki bicskei születésű református menyecskeként került ebbe a szekszárdi katolikus sváb közösségbe, ami finoman szólva sem vendégmarasztaló közeg. Szerencsére mindenki elfogadta őt is, a borait is, és Ági is megtalálta a borkészítésben az alkotás örömét. Hogy Zoli fiunk folytatja a történetünket, abban viszont egyáltalán nem lehettünk biztosak.
Heimann Ágnes: Eleinte távolról irányítottuk a pincészetet, a nagyszülők voltak itt, mi csak hétvégenként jöttünk, így a gyerekeink számára nem ez volt a természetes tér, nem ebbe nőttek bele.
Ifj. Heimann Zoltán: Én nem is szerettem gyerekkoromban Szekszárdra jönni. A lösz rátapadt a cipőmre, a must ragadt, folyton koszos volt a kezem, nem értettem, mi ebben a jó. Gábor, az öcsém imádta a disznóvágásokat, engem viszont a kolbászgyúrással is ki tudtak volna kergetni a világból. Eleinte a bor se érdekelt, viszont anya nagyon jól főzött, rengeteg vendég járt hozzánk, és az nagyon tetszett, ahogyan kóstolják a bort, ahogyan beszélnek róla. Azt hiszem, a kulturális vetülete fogott meg először.
Heimann Ágnes: A család úgy döntött, hogy apósomtól én vegyem át a borászkodást. Eleinte valóban nem volt könnyű, sok mindennek meg kellett felelnem, de szép lassan megtaláltam az örömömet a borokban, és érdekelt, hogy mások hogyan csinálják. Sokat utaztunk országon belül, és ezekre a bortúrákra a gyerekeket is vittük magunkkal. Zoli fiunk egy tokaji túrán mondta ki először, hogy borász szeretne lenni.
Ifj. Heimann Zoltán: Gimnazista koromban a humán tárgyak érdekeltek, a kémia egyáltalán nem tudott felvillanyozni, és biológiából se voltam nagyon jó. Viszont egyszer, érettségi előtt elmentünk Egerbe, aztán Tokajba, és az az út meghatározó lett az életemben. Gál Tibor és Szepsy István olyan hittel és szenvedéllyel beszélt a borról, hogy attól a pillanattól kezdve a borászkodás lett az „A”-tervem.
Ági, te az apósodtól vetted át a stafétát. Erősek voltak az elvárások az első időkben?
Heimann Ágnes: Először csak a cégügyeket vittem, de amikor látszott, hogy apósom erejét lassan meghaladja a borkészítés, adta magát, hogy én álljak a helyére. Két évig jártam a budafoki Soós István szakképző iskolába, a legtöbb módszertani útmutatást pedig egy helyi szakembertől, Tóthné Erzsikétől kaptam. Ő mondta ki először azt is, hogy már nincs szükségem segítségre, megállok a magam lábán a pincében. Ez nagy pillanat volt.
Mi a munkamegosztás köztetek? Ki milyen szerepet tölt be a birtok életében?
Ifj. Heimann Zoltán: A borászati munkákat 2018-tól én irányítom, persze a szüleim hatékony közreműködésével. Ők az ügyvezetők, az öcsémmel, Gáborral mi ketten vagyunk a kisebbségi tulajdonosok. A kezdetektől édesapám a fő stratéga, ő intézi a beruházásokat, és a maga „Zoli bácsis sármjával” fűszerezve viszi a borkóstolókat, és mindezek mellett sok közösségi munkát is végez. Édesanyám azon kívül, hogy összefogja a gazdasági ügyeket, a cég lelke is: igazi mater familiae, akihez bárki bármikor fordulhat tanácsért.
Id. Heimann Zoltán: Mivel családi vállalkozásként működünk, nálunk a magánélet és a munka egybefolyik. A közös napunk a reggeli kávéval indul, és nem ritka, hogy este 10-11 körül még 1-2 üveg borból kificcen a dugó, mert az is fontos, hogy együtt kóstoljunk, és arra máskor nem jutna idő. Ez a közös gondolkodás számomra a legnagyobb érték a vállalkozás jövője szempontjából.
Ifj. Heimann Zoltán: A kortársaim közül többen nem értik, hogyan lehet a szülőkkel együtt dolgozni, számomra viszont ez egy életre szóló élmény. Nincs olyan leosztás, hogy amit apa mond, annak úgy kell lennie, de az én világmegváltó ötleteim is elég erős szűrőn mennek át. Ha viszont úgy döntünk, hogy valamit megvalósítunk, akkor mindig számíthatunk a család támogatására, és a sikeren is osztozunk. Ilyen közegben tényleg áldás dolgozni.
Bár kevesen gondolták, hogy a Heimann-borokat női kéz készíti, azt mindenki tudta, hogy a stílus egységes. Ági, milyen víziókkal dolgoztál? Volt kedvenc fajtád, mániád, amihez ragaszkodtál?
Heimann Ágnes: Amikor belecsöppentem ebbe a munkába, a palackozott borok kezdeti időszakát éltük. Korábban is voltak szép tételek a pincénél, de a minőség nem volt egyenletes. Az általam bevezetett technológiai újítások azonban meghozták azt a biztonságot, amire építkezve el lehetett mozdulni a magasabb minőség irányába. Arra törekedtem, hogy a boraim tiszták, szépek legyenek, és mivel nő vagyok, nyilván ösztönösen kicsit puhábbá, kerekebbé is formáltam őket, és később ez az irány határozta meg a pince stílusát. A házasítás volt a legerősebb fegyverem, úgy érzem, abban vagyok a legjobb. Fajtaborokkal komplexitást elérni egészen más kihívás, és Zoli fiunk most abba teszi bele a legtöbb energiát, hogy megmutassa, milyen egy izgalmas szekszárdi kékfrankos vagy kadarka. De ez így van rendjén, ő már egy új kor gyermeke, és egy vállalkozás akkor halad jó úton, ha a meglévő értékek megtartása mellett új irányokat is meghatározunk.
Szinte minden évben előjöttök valami újdonsággal. Hol egy amforás bor, hol egy különleges rozé, egy szokatlan szőlőfajta, egy meglepő házasítás van a tarsolyotokban. Most min töritek a fejeteket?
Ifj. Heimann Zoltán: Bár nem volt ez tudatos, de azt hiszem, valójában azért jöttem haza külföldről, hogy a kadarkából és a kékfrankosból valami újat, nagyszerűt és maradandót alkossak. Az utóbbi öt évben folyamatosan irányokat kerestünk, kísérleteztünk, és ennek a kemény munkának az eredményét a jövő évben tárjuk a közönség elé. 2020 tavaszán, Heimann és Fiai néven debütál az új szortimentünk, amely kifejezetten a termőhely egyediségére fókuszál, azt szeretné megmutatni különböző kadarkákon és kékfrankosokon keresztül, hogy mit tudnak a szekszárdi dűlők. Izgatottan várom a fogadtatást.
Ági, az új szortiment névválasztása arra utal, hogy te hátrább lépsz a jövőben, és átadod a terepet?
Heimann Ágnes: Egyelőre nem tervezem, hogy nyugdíjba megyek, de egy idő után úgyis Zolié lesz majd a birtok minden gondja, és fontos, hogy zökkenőmentes legyen az átmenet. A cég megnőtt, több lett az egyéb feladat, ráadásul néhány napja megszületett a második unokánk, tehát nagymamaként is helyt kell állnom időnként, aminél szebb feladatot el se tudok képzelni. A Heimann és Fiai márkanév egyébként a generációkon átívelő családi együttdolgozásra utal, de azért is találó, mert mi egy fiús család vagyunk. A férjeméknél is két fiútestvér van, nekünk is két fiunk született, Zoliéknál pedig Ágoston és Zsigmond a két unoka. Gábor fiunkról kevesebbet beszélünk, ő Münchenben él és orvosként dolgozik, de a birtokkal kapcsolatos főbb döntésekben ő is részt vesz. A külső szem nagyon fontos. Mi benne élünk, a borászat alakítja a hétköznapjainkat, ő viszont egészen más szemszögből látja a vállalkozást, komoly döntést soha nem hozunk nélküle.
Zoli, te egy szekszárdi borász család sarját, Eszterbauer Ildikót vetted feleségül. Kétgyermekes családapa lettél, ráadásul egyre fontosabb a szereped a pincészetben. Hogyan éled meg mindezt?
Ifj. Heimann Zoltán: A feleségem sokoldalú, toleráns és támogató társ, nagyszerű háziasszony és nagyon jó anya, ráadásul pontosan tudja, hogy ez a szakma mivel jár, hiszen az édesapjával együtt az Eszterbauer Borászat ügyeit viszi. Szerencsés vagyok, hogy ő van mellettem. Gyerekkoromban, amikor apa otthon volt, mentek a nagy hancúrozások, de mindenkinek megvolt a személyre szabott, izgalmas feladata, amit imádtunk. Ágoston még csak kétéves, de már vele is megvannak a saját szertartásaink. Most, hogy négyen lettünk, egy ideig változni fognak majd a szerepek, de szeretném azt a következetességet továbbvinni a szakmai és a családi életemben is, amit otthonról hoztam.
.JPG)
Zoltán, milyen érzés kétszeres nagypapának lenni?
Id. Heimann Zoltán: Nagyon jó, bár az én alkatommal kezdetben nem könnyű megnyerni egy kisgyerek bizalmát. Valamiféle átmenetet képezek egy medve és egy télapó között, ami – lássuk be – egy kicsit félelmetes lehet. Ágoston sokáig távolságtartó volt velem, de mostanában valahogy rám talált, és ez katartikus élmény. Felolvashatok neki, labdázunk együtt, és imád a lábamon lovagolni vagy a hasamon csúszdázni. Zsiga még pici, őt csak csodáljuk, és örülünk neki, hogy egészséges, szép kisbaba.
Nyakunkon a karácsony. Hogyan töltitek az ünnepeket?
Id. Heimann Zoltán: Mindkét fiunk decemberi születésű, ezért nálunk az adventi időszak rengeteg ünnepléssel jár. December 24-én mindig én főzöm a halászlét, szabad tűzön, bográcsban. Közben jólesően elpöfékelek egy szivart, és Zoli fiam időről időre teletölti a poharamat a saját kadarkánkkal, de ha mondjuk a Bott Friciét, Sebestyénékét vagy a Vidáékét hozza, azért se szoktam megsértődni. Közben Ági a konyhában tesz-vesz, valami jóféle halnak és a tokaji aszúnak ott a helye az ünnepi asztalon. Aztán másnap előkerül egy kis malachús, mert már készülünk a szilveszterre, és Ági megfőzi a kocsonyát. Évente egyszer hajlandó erre a műveletre, de ilyenkor én reggelire, tízóraira, ebédre és uzsonnára is kocsonyát eszem.
Ha lehetne egyetlen karácsonyi kívánságotok, mi lenne az?
Ifj. Heimann Zoltán: Az enyém már teljesült, mert épen, egészségesen megszületett a második kisfiunk, és Ildivel együtt nagyon jól vannak. A szakmai életemben azt kívánom, hogy a Heimann és Fiai sorozat váljék sikeressé, nyűgözze le az értő hazai és külföldi fogyasztókat.
Id. Heimann Zoltán: Gábor fiunknak májusban volt az esküvője, azt kívánom, hogy szépen kopjanak ők is össze, és boldogan éljenek ezen a világon. Egy szülő nem kívánhat annál nagyobbat, mint hogy a gyerekei sikeresek és boldogok legyenek. Zolinak a Heimann és Fiai szortiment debütálása lesz az egyik legfontosabb mérföldkő a szakmai életében. Bízom benne, hogy méltó lesz a fogadtatás, mert az mindannyiunk sikere.
Heimann Ágnes: Nálunk az ünnep mindig az együttlétről szól. Hazajönnek Gáborék, itt vannak a testvérek, a gyerekek. Két unokával még soha nem álltunk a fa alatt, ez a legnagyobb ajándék. Azt kívánom, hogy ez a szeretetteljes családi légkör maradjon meg minél tovább.
(1).JPG)
Megjegyzés: Az interjú bizonyos részleteinek hanganyaga a Magyar Katolikus Rádió Borivóknak való című műsorában hangzott el, 2019. november 16-án. A műsor itt meghallgatható.
