Vissza
Kislaki királyság
2016.05.20. | Szabó Edit
Balatonboglárt magunk mögött hagyva vidáman fordulunk a hegynek. Csak hadd csillogjon a tó magának, minket most más kaland vár. Légli Géza május 28-án ismét szélesre tárja kis birtoka kapuját…
Gyerekprogram, élő zene, barátok, sok jó bor, izgalmas ételek: mindez együtt a Kislaki tavasz, ami nélkül a május talán el se jönne már. Tavaly ott jártunk, és igen jól éreztük magunkat. Íme a beszámolónk, hátha másnak is kedve támad Szőlőskislakon tölteni egy laza szombatot.
Tavasz van, gyönyörű, virágillat a levegőben, reménység a szívekben. Balatonboglárt magunk mögött hagyva vidáman fordulunk a hegynek. Csak hadd csillogjon a tó magának, minket most más kaland vár. Szőlőskislak házai unottan sütkéreznek a napfényben, csend van, szellő se rezdül, az úttesten kényelmesen ballag át egy tarka macska. Sietésre nincs oka, lassítunk, megvárjuk, míg átér. Errefelé senki se kapkod, tudja ő azt jól, bennünket pillantásra se méltatva lomhán kúszik át egy kerítés lécei közt. „Kislaki tavasz” – hirdeti egy jókora tábla, mellette nyíl mutatja, hogy merre haladjunk. Még jó, hogy észrevettük. Amilyen nyugalom van itt, tán oda se érnénk Légli Géza portájához őszig.
Falu végén kicsi ház, aztán meg egy nagyobbacska, előtte tömérdek autó parkol az épp virágzó akácok alatt. A kertből szól a zene, állunk a kislaki tavaszban. Itt volnánk hát.
Légli Géza barátságos portáján evő, ivó, ücsörgő, heverésző emberek sokasága. Aki tehette, árnyékba vagy ernyő alá húzódott, onnan figyeli Hoff Fidél gitárjátékát. A gyerekek kipirultan szaladgálnak, élvezik a szabadságot, érdeklődve próbálgatják a Moccantó játszoda népi játékait, vagy felkuporodnak az emberi erővel hajtott körhintára, és szűkre húzott szemmel nézik, hogyan fordul velük az ég, a föld, no meg a bárányfelhők az égen. Kicsit szédülni jó.
Légli Géza mindenre gondolván jókora zárt teraszt toldott barátságos házához. Ott kapott most helyet a nyári konyha, ahol nem is akármilyen „szakácsok” sürögnek. Nemesvölgyi Attila a budapesti gourmet üzlete pultját hagyta ott, Süli Andrást saját borkereskedésének vendégei kénytelenek nélkülözni, Bakcsy Árpád pedig híres fényképezőgépét cserélte fakanálra a házigazda két szép szeméért. Nem először teszik ezt, és minden bizonnyal nem is utoljára. Mert a Kislaki tavaszban épp az a jó, hogy barátok főznek mindig, olyanok, akik szeretik egymást is, a helyet is, na meg Légli Gézát is. A vendégek többsége is jó barát vagy kedves ismerős, vagy ha nem az, azzá válik legott, ezért tér majd vissza évről évre arra a helyre, ahol mindenki mindenkit szeret. Így valósul meg a kislaki világbéke. Néha még bor se kell hozzá, de persze nem árt, ha van – most mindjárt egy könnyű habzó így az elejére.
A Kislaki Bormanufaktúra irányítója, Légli Géza közel egy évtizede került be a magyar boréletbe, és szinte azonnal központi figurává, a boros és gasztronómiai rendezvények nélkülözhetetlen szereplőjévé vált. Elmaradhatatlan sapkájában, jellegzetes mosolyával megszállottan tölti pohárba jó ivású, gyümölcsös borait, szórva közben az információkat dűlőkről, hordókról, ízekről. Így, hogy palackokkal és poharakkal a kezében szlalomoz az asztalok között, és mindenkihez van egy barátságos mondata, egyáltalán nem is látszik rajta, hogy milyen makacs ember. Pedig az. Nem nagyon szereti, ha mások döntenek helyette. Így volt ez már gyerekkorában is. Amikor borral és szőlővel foglalkozó édesapja úgy határozott, hogy fiának is követnie kell őt ezen az úton, Géza azonnal irányt váltott, és élete következő éveit a fazekaskorong bűvöletében töltötte. A szőlőtől azonban nem tudott szabadulni. Amikor ez már a saját döntése lehetett, megvásárolta az első földterületet, telepített, ápolt, művelt, tanult, ám a termést még évekig eladta. 2006-ban palackozott először, amikor már biztos volt abban, hogy tudja, mit akar. És azóta folytatja. Rendületlenül.
A töltögetést se nagyon hagyja abba, igyekeznünk kell, ha lépést szeretnénk tartani vele. Tavaszi kenősöket kóstolunk, omlós, szinte krémes, rafináltan, de nem harsányan fűszerezett, rillette, friss túróból készült körözött, s hozzá roppanós újhagyma kerül a tányérra, poharunkba pedig legnemesebb buborékos italát tölti a házigazda. A Matacs-dűlő löszös talaján termett szőlőből 2012-ben készült az első kislaki chardonnay pezsgő. Az élénk savú, lendületes ital egyensúlyát 6 grammnyi cukor kerekíti. Nagy melegben ideális, örülünk is, hogy ilyen bolondul süt a nap, van okunk a második pohárra.
Közben a nyári konyhában Bakcsy Árpád sültcsirke-levesét tálalják éppen. A kerámia főzőüst alatt vidáman lobog a tűz, körülötte minden olvadáspontig hevül, kiváló ételfotósunkat azonban nem ijesztik a nehézségek. A zöldségeket és a húst gondosan tányérra rendezi, s rá jókora adag levet csorgat roppant méretű merőkanalából. Ez a leves valóban a fanatikus húsleveshívők gyönyörködtetésére készült, minden kanál új izgalmat rejt. Ehhez bort nem iszunk, ez így jó, a maga teljességében. Nemesvölgyi Attila fényezett oldalasához azonban megkóstoljuk a Matacs-dűlő chardonnay borát, és nem csalódunk. A könnyed, virágos, gyümölcsös illatban finom sósság érződik, ami kóstolva még erőteljesebb. Remek kiegészítője az oldalas mellé kínált édes-sós cukorborsónak.
Későbe hanyatlik a délután, amikor Révész Richárd végigfuttatja ujjait a zongora billentyűin, Kollmann Gábor pedig szaxofonját kapja kézbe. A budapesti dzesszduó zenéje meghitt hangulatot varázsol a kertbe, csilingelnek a poharak, színt váltunk, eljött a vörösök ideje. Bár a Kislaki Bormanufaktúra fajtakínálata elég széles, cabernet sauvignont nem palackoztak eddig még sosem, a 2013-as évjáratból került ki az első. Könnyed, jól csúszó, egyszerű, gyümölcsös bor a mindennapokra, az a fajta, amit nyáron jólesik kicsit behűteni, és még lecsó vagy töltött paprika mellé is kiváló. Mi most kislaki marharagu mellé kóstoljuk, így is megállja a helyét.
„Összetett, részletgazdag, gyümölcsös, de mindenek előtt természetes bort szeretnénk készíteni, megőrizve a termőhely adta egyediséget. Ennek érdekében természetközeli módon műveljük a szőlőt” – fogalmazza meg hitvallását Légli Géza. „Nem használunk vegyszert, felszívódó és rovarölő szereket, hiszen felelősek vagyunk azért, hogy mi kerül a palackba. Meg aztán néha én is csak megiszom a sajt boromat” – teszi hozzá a rá jellemző huncut félmosollyal.
Poharat tartó kezünk kezd elfáradni, ezért úgy döntünk, hogy járunk egyet. Hívogat az árnyas ösvény, ami épp Légli Géza portája mellett visz az erdőbe. Madárcsicsergés, édes, tavaszi illatok, csend, béke.
Alkonyatkor érünk vissza a kertbe. Még szól a dzsessz, még mindig sok a vendég, de már érezhető, hogy a végéhez közeledik a program. Azért a desszertet csak meg kell kóstolni! Nemesvölgyi Attila bajor tortája könnyedségével csábít, két réteg sült hab között tejszínhab és gyümölcs, az egész pirított mandulával megszórva gazdagon. A klasszikus himmelreich meggyel készül, de a fiúk eperrel kínálják. Kislaki királyság. Így nevezték el. Tökéletesen illik a hangulathoz.
Az sosem baj, ha a borász szereti a földet, amin dolgozik, és hisz a borban, amit készít. Légli Géza elérkezettnek látja az időt, hogy Kislak névre keresztelt küvéjét megmutassa vendégeinek. A 2011-es bor merlot, cabernet franc és kékfrankos házasításával készült. Sűrű, sötét, illatában intenzív erdei gyümölcsös, aszalt meggyes és csokoládés aromák keverednek. Kóstolva telt, érett, bársonyos, méltó zárása egy intenzív napnak. Íze velünk marad, míg a sötét földúton elsétálunk a közelben lévő szállásunkig. Ragyognak a csillagok, világít a hold, üde, de nem hűvös az esti szél. Királyság, tényleg. Kislaki.
Az írás a Népszabadság Top 100 Bor 2015-ös lapszámában jelent meg.
