Vissza
Néha fel kell kavarni az állóvizet
2019.05.18. | Szabó Edit
Nem elkötelezett híve a kékfrankosnak, nem a bikavért helyezi előtérbe, nem használ szekszárdi palackot, de a pincéjében már ott érlelődik a titkos nagyágyú. Vesztergombi Csaba szekszárdi borásszal beszélgettünk…
A Vesztergombi Pince az egyik legismertebb, leglátogatottabb borászat Szekszárdon. Mióta készít bort a családod?
Az 1700-as évek elejéről származó családi címerünkben egy rókát látsz, szőlőfürttel a mancsában. Az utalás elég egyértelmű.
Gondolom, te is úgy nőttél fel, hogy természetes volt számodra ez a közeg…
Persze. Gyerekkoromban nekem is volt kisputtonyom, a nagyapám csinálta, szüretkor azzal szaladgáltam a szőlősorok között. Édesapám, Vesztergombi Ferenc szőlész-borászként végzett a főiskolán, és ő volt a harmadik ebben az országban, aki kiérdemelte „Az év bortermelője” címet. 1993-ban kapta meg, nagyon büszkék vagyunk rá.
Mikor indult a pince új időszámítása?
A kilencvenes évek elején, amikor kárpótlásban visszakaptunk tíz hektár szőlőt meg egy öreg pincét. Ma is megvan még, de kinőttük, az eltelt évek alatt 30 hektárra duzzadt a terület. 2004-ben költöztünk át ebbe a modern épületbe, ahol együtt van a feldolgozó, a pince, a palackozó, a készáruraktár, a kóstolóhelyiség, és tökéletesen kiszolgálja ezt a birtokméretet. Nagyobbat nem is szeretnénk.
.jpg)
Mikor kapcsolódtál be a vállalkozásba?
A rendszerváltáskor érettségiztem, és Gödöllőn szereztem agrármérnöki diplomát, pénzügy-marketing szakiránnyal. Aztán hazajöttem, és beálltam a családi vállalkozásba pincemunkásnak. Annál jobb iskola nincs, kötelezővé tenném minden pályakezdő diplomás számára. Közben jártam a Kertészetire, és végül szőlész-borász szakmérnök lett belőlem, de szerencsésnek mondhatom magam, mert a szakma nagy részét aputól tanultam.
Egyformán is gondolkodtok a borkészítésről?
Néhány dologban eltérő a véleményünk, ő például a hagyományos ászokhordókat kedveli, én meg inkább a barrique hordókat szeretem, de mindent meg tudunk beszélni.
Mi a munkamegosztás köztetek?
Apu most 72 éves, szerencsére nagyon jó tartja magát. A szőlőművelést és a növényvédelmet ő viszi, a borászati részt közösen irányítjuk, a marketing, a kereskedelem és a szüreti időszak levezénylése pedig az én dolgom. A szüretet szeretem legjobban. Olyankor nem fogadok látogatókat, nem tartok borkóstolókat, eltűnök a pincében, és végre azzal foglalkozom, amivel mindig kellene.
Mit szeretsz a barrique hordóban?
Semmiképpen sem azt, amit a kezdet kezdetén, a „barrique-őrület” idején gondoltak az emberek. Nem vagyok a durva pörkölés híve, a mi pincénkben nincs 225 literes kishordó, kizárólag 3 és 5 hektós hordókkal dolgozunk, mert úgy sokkal finomabban érvényesül a borban a barrique jelleg. Az a legfontosabb, hogy megőrizzük a szőlő gyümölcsösségét, és a hordó csak fűszerként jelenik meg, struktúrát ad a bornak. Egy igazi, nagy bort kizárólag barrique hordóban érlelve tudok elképzelni; nem baj, ha nagy a test, ha magas az alkoholtartalom, ha közben szép, kerek, bársonyos, jól iható.
Nem ostoroznak benneteket a magas alkoholtartalom miatt?
Nem, vagy csak néhányan. Ha a borban megvan a harmónia, akkor nem zavar a 16%-os alkoholtartalom sem, mert észre sem veszem.
Hol vannak az ültetvényeitek?
Szekszárd ikonikusnak mondható területein, a leányvári részen, a Szarvastetőn, a Várdomb felett, Hidaspetrén, a Porkoláb-völgyben és a Kerékhegyen, ami mind közül a legértékesebb. Szerintem a Kerékhegy teteje a szekszárdi grand cru. A talaja vörösagyag, ott mindig mozog a levegő, és nagyon magas a napsütéses órák száma. Ott van a százévesnél idősebb kadarkaültetvényünk, most telepítettünk egy kis cabernet sauvignont, de terem malbec, merlot, shiraz, cabernet franc és olaszrizling is.
Olaszrizling?
Igen, ezer tőke mindössze, de nagyon fontosnak tartjuk. Nagyapám imádta, van is még a régi borából. 60-70 éves lehet, de ha jól zár a dugó, még mindig tökéletes a bor. Őrületes az a termőhely. A Kerékhegy nyugati lejtőin pedig ott van a Bodzás-dűlő, szintén elképesztő adottságokkal. Mielőtt lebukna a nap, még alulról belesüt a fürtökbe. Csodálatos merlot-t szüretelünk ott, de terem a két cabernet fajta is.
Hogyhogy nem kékfrankost telepítettetek oda?
Nem vagyok elkötelezett híve a kékfrankosnak. Számomra a cabernet, a merlot és a shiraz sokkal kedvesebb, többet ad. Meggyőződésem, hogy a merlot-val kitörhetnénk az ismeretlenségből. Emellett persze imádom a kadarkát is, az a gyökerünk, a legenda szerint a nagyapám abból merített bátorságot, amikor megkérte a nagyanyám kezét. Unikális fajta, de nem lehet rá alapozni egy borvidéket. Kevés van belőle, kicsi a termésbiztonsága, ezért előfordulhat, hogy több éven át nem tudunk megfelelő minőségű bort készíteni belőle. Meg kell maradnia ebben a különleges státuszban: neki mindent szabad, és ha egyszer kegyes hozzánk, nagyon örülünk.
Mi a baj a kékfrankossal?
Nincs semmi baj vele, csak próbálom a saját fogalmaim szerint a helyén kezelni a fajtát. Szerintem igazán nagy bort önállóan ritkán ad. Nézd csak meg: ha a világ nagy borairól beszélünk, az mindig cabernet, merlot, shiraz, esetleg malbec, de a kékfrankosról nem szól a fáma. Mi tudjuk, hogy lehet belőle gazdag, izgalmas bort készíteni, hiszen a miénk volt Szekszárd első dűlőszelektált, prémium kategóriás kékfrankosa, de akkora soha nem lesz, mint egy cabernet. Minket a világ nem ismer, nem engedhetjük meg magunknak, hogy ismeretlen fajtákkal próbáljunk hírnevet szerezni. Nézd meg a bolgár vagy a román példát! Azt se tudtuk, hogy van boruk, amikor hirtelen megjelentek a világfajtákkal, és már le is köröztek bennünket.
Azt nyilván tudod, hogy sokan másként vélekednek erről…
Persze, hogy tudom. Most mindenki azt mondja, hogy helyezzük a saját fajtáinkat előtérbe, meg hogy a dűlős borokkal menjünk ki a világba. De hogyan? Ha valaki azt se tudja, hogy hol van Magyarország, mit mondana akkor neki Szekszárd, és főleg egy dűlő, mondjuk a Hidaspetre neve? De ha már egy világfajtával kíváncsivá tettük, meg fogja kóstolni a kékfrankosunkat és a kadarkánkat is. Szerintem ez lehet a járható út.
Nem látok a polcon szekszárdi palackot. Ez koncepció nálatok?
Nem használjuk, nekem nem tetszik különösebben a burgundi forma, szerintem nem illik Szekszárdhoz. Elfogadom, hogy másoknak tetszik, de mint annyi más, ez is addig jó, amíg nem kötelező. Tudom, hogy van minőségi kontroll, és pontos irányelvek határozzák meg, hogy milyen bor kerülhet szekszárdi palackba, de az a könnyebb, lazább stílus, ami most irányadó, nem szívügyem.
Mi a szívügyed? Melyek azok a borok, amelyek leginkább megmutatják, amit a borkészítésről és erről a pincéről gondolsz?
Mindegyik forgalomban lévő borunkat büszkén vállalom, szerintem mindben tetten érhető a Vesztegombi-stílus. Három kategóriában gondolkodunk. Az alap sorozatban vannak a friss boraink, a rozénk és a könnyű vörösborunk. A klasszik sorozatunk tetején a Turul névre keresztelt, barrique hordóban érlelt cabernet franc-merlot házasítás és a bikavérünk áll. Ezek mellé az idén megint odatesszük a Porkoláb-völgyi kékfrankost, mert 2017-ben olyan fantasztikus volt a termés, amilyen még soha. A prémium borcsaládban pedig ott van például a zászlósborunk, a Csaba Cuvée, ami klasszikus bordeaux-i házasítás, és itt kaptak helyet azok a dűlős boraink is, amelyek csak a legjobb évjáratokban készülnek.
A prémium borcsalád a csúcs?
Egyelőre igen, de már készülök a nagy meglepetésre.
.jpg)
Mi lesz az?
Dűlő- és hordóválogatások: cabernet franc, cabernet sauvignon és merlot. Mindegyikkel fajtaborként jövünk ki, nagyjából 15.000 Ft-os palackáron. A tervek szerint efölött lesz a közös szabályok szerint kékfrankos és világfajták házasításával létrejött „Grand”, a maga 100 eurós árfekvésével. És kedélyborzolónak lesz egy több száz eurós borom is. Egy-két hordónyi mindössze, csak hogy lássa a világ, hogy Szekszárd ilyet is tud. A Kerékhegy 2017-es termését zárjuk palackba, megvan már, hordóban pihen. A fajták külön-külön is csodálatosak voltak, de amikor összeállítottuk a házasítást, csak ültünk a pincében apuval, és meg se tudtunk szólalni. Gyönyörű bor lett belőle.
Na jó, de azért a több száz euró nem kevés pénz egy palackért…
Néha fel kell kavarni az állóvizet. Ennek a bornak az az egyetlen feladata, hogy ránk irányítsa a figyelmet, növelje a borvidék presztízsét. Egy ilyen palackárra sokan felkapják a fejüket, és ha valaki emiatt idejön, az nem csupán a mi pincénknek jó, hanem a városnak, a borvidéknek, sőt az országnak is. Jöttek hozzánk Master of Wine-ok, kóstoltak, beszélgettek, és mi történt azon kívül, hogy jól éreztük magunkat? Semmi! Felrázták a világot? Nem! Akkor más utat kell választani.
Mit gondolsz a bikavérről?
Nem látom benne azt a potenciált, amit itt sokan. Bevallom, számomra értelmezhetetlen a jelenlegi formában, ezért egy kicsit nyűgös ez a történet. Szerintem a bikavér egyetlen kitörési lehetősége az, ha bekerül a világ nagy borai közé, de az ide vezető út költséges és nehéz. Tudom, hogy sokan gondolják ezt másként, de nem baj, nekem ez a határozott véleményem.
Hová halad a Vesztergombi Pince? Mi a cél?
A cél mindig ugyanaz: elkészíteni a világ legjobb borát. Remélem, hogy 40 év múlva a fiammal és az unokámmal is ezen fogok munkálkodni. Bízom benne, hogy folytatják, amit elkezdtünk, pedig nem könnyű ám ez a munka. A borász egy kicsit mindig a lelkét is beleteszi a palackba, így amikor bort kóstolunk, nem csupán az illatokat, az ízeket érezzük, hanem az egész éves munkát is. A borászok mostanában nagyon reflektorfénybe kerültek, de tudni kell, hogy keményen megdolgozunk azért az alkotói szabadságért, amiben részünk lehet, és minden csepp borért, ami az emberek poharába kerül. Gyere, töltök neked egy pohár bort, kóstolj bele az életembe!
Fotó:
Vesztergombi Pince
