Vissza

Szia, édes!

2019.04.26. | Szabó Edit
Érkezzen bárhonnan, készüljön bármilyen szőlőfajtából, egy jó késői szüretelésű bor megédesíti az estéket. Az viszont fontos, hogy tényleg jó legyen. A Borsmenta tesztjén késői szüretekkel ismerkedtünk, és volt, ami tetszett…
 


„A kései szüret a legédesebb” – szokta kedvesen mondogatni Tompa Imre borszakíró barátunk, és noha ő ilyenkor nem feltétlenül a borra, inkább a virágzó szépasszonyokra gondol, ez a bonmot a boroknál is működik. Ha jó ízléssel, megfelelő technológiával készül, a „late harvest” valóban csodálatos, az így készült borok könnyed eleganciája, megejtő bája derűt varázsol a hétköznapokba.



Mit jelent a késői szüret kifejezés?

Ezzel a megjelöléssel azokat a borokat szokás illetni, amelyekhez a szőlőt néhány héttel vagy akár egy-két hónappal később szedték le a száraz borok elkészítéséhez megfelelő időponthoz képest, így a töppedt szemekben koncentrálódik a cukortartalom, és a belőle kinyert lé, vagyis a must is sokkal édesebb lesz. A késői szüretelésű borok éppen ezért általában édesek, hiszen csak a cukor egy részéből lesz alkohol, a többi benne marad a borban. Ez utóbbit hívják boros szaknyelven maradékcukor-tartalomnak.

A késői szüretelésű bor készülhet tartályban vagy hordóban, előírások nincsenek, az érlelés hosszára sem vonatkoznak szabályok, a technológiát minden esetben a borász határozza meg.

A késői szüretelésű borok illat- és ízjegyei

Ahány bor, annyiféle, itt nehéz egységes képet festeni, hiszen az aromavilág függ a szőlőfajtától, a termőterülettől, a technológiától, a cukor- és savtartalomtól is. Az viszont szinte biztosra vehető, hogy az illat édes tónusú, talán enyhén mézes is, és érett körtés, barackos, aszalt gyümölcsös jegyeket mutat.



Mikor és hogyan kínáljuk a késői szüretelésű borokat?

A reggeli órákat kivéve bármikor. Meglehet, kissé furán hangzik, de egy nem túl magas cukortartalmú, könnyű, tartályos erjesztésű édes bor kiváló vendégváró ital, megédesíti a várakozás perceit. Jól mutat egy nyári vacsora záró fogása, például egy gyümölcsös desszert mellett, de nem túl bonyolult májas, valamint enyhén csípős ázsiai ételek kísérőjeként is megállja a helyét. Hűtsük 8 fokra, kínáljuk közepes kelyhű fehérboros pohárból, és okvetlenül tartsunk egyet mindig a hűtőben, meghitt pillanatok esetére.

A tesztről

Egyszerre hirdettük meg a késői szüretelésű és a jégborok tesztjét, de mivel jégborból összesen egy érkezett be, így azt is a late harvest borokkal együtt értékeltük. (Fontos tudni, hogy a jégbor a természetes édes borok egy fajtája, és a jellegzetessége az, hogy az elkészítéséhez szükséges mustot a már megfagyott szőlőszemekből préselik ki. Magyarországon igen ritka.)
A kóstolót szokás szerint a Kóstolom Borbárban tartottuk. Összesen 16 különböző stílusú édes bor került a poharunkba, ebből 13 tokaji, egy egri, egy badacsonyi és egy zalai – ez utóbbi volt a jégbor.
Az értékelők átlagpontszámai alapján mindhárom más tájegységről érkezett bor bekerült a legjobb tíz közé. Mi most az öt legmagasabb pontszámot kapott bort mutatjuk be.

(Megjegyzés: az alábbi lista a teszten résztvevő újságírók átlagpontszámai alapján készült, nem minden ponton egyezik a cikkíró véleményével.)


A könnyed – Tokaj-Oremus Szőlőbirtok és Pincészet: Late Harvest 2016


Halvány aranysárga színű, fiatalos megjelenésű bor, szívesen gyönyörködünk már a színében is. Illatában hozza a klasszikus tokaji késői szüretes jegyeket: hársméz, ringló, őszibarack és egy pici sütőtökösség. Kóstolva lendületes, nagyon jó savak tartják, a fent említett aromatika mellett megjelenő trópusi gyümölcsös világ pedig kifejezetten könnyeddé, szerethetővé teszi. Jól iható, kedves késői szüret, remek arányokkal, szép gyümölcsösséggel.

A meglepő – Bezerics Borászat: Pogányvári Jégbor 2015


A bor a kuriózumnak mondható pátria nevű szőlőfajtából készült, melyet Bakonyi Károly nemesített 1975-ben, az olaszrizling és a piros tramini keresztezésével. Illata visszafogott, enyhén törökmézes, grillázsos, körtebefőttes, szegfűszeges, de nincs benne túláradó édesség. Ízben tovább mélyül, a mazsolás, fügés, aszalt barackos aromatika mellé társul egy finom kókuszos, puncsos világ. Egyre gazdagszik, a végére már ezernyi íz van a szánkban, és még mindig jönnek az újabb és újabb rétegek. Élmény kóstolni, sok titok tudója.

A gazdag – Palkó Pince: Tokaji Szt. Erzsébet Cuvée 2014


Szamorodnitechnológiával készült, alacsony palackszámú bor, összesen 2000 palackot töltöttek belőle az abaújszántói pincészetben. A mély, intenzív illatban az aszalt szilvás, rumos diós aromatika a meghatározó. Kóstolva selymes, krémes, egy kissé talán lágy is, kicsivel magasabb savtartalommal egészen kivételes élményt adna, de így is izgalmas kóstolni. A mazsolás, aszalt szilvás, jegyek ízben is nagyon szépen megjelennek, az utóíz közepesen hosszú, aszalt gyümölcsös.  A szépen korosodó tokaji természetes édes borok egyik csodálatos példája, érdemes figyelni rá – és a pincészetre is.

Az édes – Béres Szőlőbirtok és Pincészet: Magita 2016


Az erdőbényei birtok késői szüretelésű borának névadója egy híresen szép helybéli leány, akinek története ITT olvasható. A bor körtekompótos, szegfűszeges illatát egy kis eukaliptuszos hűvösség teszi egyedivé. Kóstolva a barackos, muskotályos hangulatot egy leheletnyi likőrösség és friss dohánylevél ismerős aromája árnyalja. Utóízében egy kis ásványosság is megmutatkozik. Játékos, kedves, nem túl bonyolult, de nagyon szerethető bor.

A decens – Váli Pince: Édes négyes 2015


A badacsonyi pincészet egészen különleges bort alkotott. A már-már borostyánba hajló aranysárga szín jelzi, hogy érleltebb tétellel van dolgunk. Az illatban már kevés a gyümölcs, inkább a másodlagos aromák lépnek elő, jól áll neki a törökmézes fűszeresség. Ízében is a fűszerek dominálnak, a fahéjas, szegfűszeges ízvilágot egy kis aszalt szilvás édesség kíséri. Gazdag, intenzív, elegáns édes bor, kár, hogy már csak néhány palack létezik belőle.

„Tesztelünk” rovatunkban mindegyik borról külön-külön is írunk.
 
A teszten az alábbi kollégák voltak jelen:
Sue Tolson (Budapest Wine Snob), Nyulasi Gábriel (Az ihatóbb Magyarországért), Pintér Zsanett (Kóstolom Borbár), Szabó Edit (Borsmenta) és Hatvani Szabolcs (Borsmenta).



Íme a teljes borsor – a pincék szerinti betűrendben:
Árpád-hegy Pince: Hárslevelű Késői Szüret 2016; Barta Pince: Egy kis édes furmint 2016; Béres Szőlőbirtok és Pincészet: Magita 2016; Bezerics Borászat: Pogányvári Jégbor 2015; Bodrog Borműhely: Mesés Furmint 2016; DemeterVin Pincészet: Élvezet 2017; Dobogó Pincészet: Mylitta 2017; Füleky Pincészet: Késői Kabar 2015; Füleky Pincészet: Késői Szüret Pallas 2016; Myrtus Pince: Késői Szüret 2016; Palkó Pince: Botrytis Selection 2017; Palkó Pince: Kései Szüret Szt. Erzsébet 2014; Préselő Pincészet: Tokaji Furmint Késői Szüret 2016; Tokaj-Oremus Szőlőbirtok és Pincészet: Late Harvest 2016; Tóth Ferenc Pincészet: Késői Egri Leányka 2017; Váli Pince: Édes Négyes 2015.
 
Fotó:
Vető Gábor

bornaptár.hu
A boros eseményajánló

címkék

amerika (4) aprókertek (31) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (48) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (130) balatonboglári borvidék (17) balatonfüred csopaki borvidék (25) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (21) biobor (6) biodinamikus (9) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (7) bor (297) borász (54) borászok borásza (13) borbár (36) borfesztivál (45) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (68) bornapló (13) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (291) bortúra (32) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (34) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (5) budai zöld (4) budapest (237) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (21) csányi pincészet (9) csirke (16) csokoládé (13) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) debreczeni mónika (4) dél-balaton (14) demeter zoltan (5) desszert (10) desszertbor (4) dobogó pincészet (4) dobosi (4) édes (116) eger (72) egészséges (11) egri borvidék (12) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (31) etyek budai borvidék (33) etyeki kúria (19) évforduló (4) ezerjó (13) fehérbor (129) fesztivál (47) figula (5) figula pincészet (4) főzünk (9) franc&franc (7) franciaország (9) friss (4) frittmann (7) furmint (86) furmint február (16) gál szőlőbirtok és pincészet (7) gálné dignisz éva (7) gere attila pincészete (6) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (7) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyöstarján (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) haraszthy (4) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (10) heimann családi birtok (4) hétszőlő (4) horváthország (6) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (156) ipacs szabó istván (4) iszunk (16) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (15) karácsony (29) karantén (23) kávé (43) kavezok (9) kékfrankos (25) kéknyelű (16) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (5) koktél (14) kolonics pincészet (5) könnyű (15) könnyűvér (6) könyv és kávé (4) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (60) Kőszeg (25) kovács nimród (5) kovács nimród winery (15) köveskál (9) közben esznek (11) kreinbacher birtok (11) krémleves (4) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (22) laposa birtok (5) leves (31) london (21) luka enikő (4) mád (16) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (70) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (6) merlot (28) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (17) művészinterjú (18) nagyi receptje (5) narancsbor (5) natúr bor (12) nemzetközi borvásár (4) néró (5) neszmélyi borvidék (4) nyár (18) nyaralás (5) nyári (7) olaszország (55) olaszrizling (34) őstermelői piac (7) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (9) pálinka (19) pálinkaverseny (14) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pannonhalmi borvidék (4) paulus (5) pázmánd (40) pécs (10) pékség (7) pét-nat (24) pezsgő (97) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (14) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) puglia (4) rácz jenő (5) rajnai rizling (26) recept (282) reduktív (4) rókusfalvy birtok (6) rosalia (6) rozé (50) saláta (14) sanzon (10) sárospatak (4) sauska (8) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (52) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (24) sör (46) sós (111) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (54) süti (18) svét (19) syrah (18) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szászi birtok (4) szekszárd (60) szekszárdi borvidék (18) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (23) szentesi józsef (7) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szőke mátyás (4) szüret (5) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) terasz (4) természet (4) természetes bor (28) tészta (17) tesztelünk (251) thummerer (4) tokaj (157) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (113) tokaji aszú (46) török (46) torta (5) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (6) Unger Bormanufaktúra (24) ünnep (5) utazás (85) utazási tippek (47) utazunk (48) vacsora (12) váli péter (4) vega (14) velencei-tó (22) verseny (15) veszprém (4) vida péter (4) villány (36) villányi borvidék (100) vörösbor (154) vylyan (32) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (19) zsirai pincészet (9) zweigelt (4)