Vissza
Végigettem Szöult
2017.11.17. | Galambos Attila
Galambos Attila, jeles színpadi szerző és fordító, októberben tíz napot Szöulban töltött egy színházi találkozó résztvevőjeként. Nem kellett sokáig nógatni, hogy gasztroélményeit képes monológba fogalmazza…
A Távol-Kelet kultúráját, zenéjét, színeit, ízvilágát eddig is csodáltam, de ez a másfél hét most jó alkalmat kínált, hogy a fesztiválprogramokon túl a koreai hétköznapokban is megmerítkezzem. Nagy eltökéltséggel indultam neki, hogy gasztronómiai ismereteimet bővítsem, gondolatban felkészülve a legrosszabbra – pontosabban arra, amit eddig legrosszabbnak véltem: a rovarevésre. Gondosan elkerültem a franchise jellegű gyorséttermeket, és ez nem is volt nehéz; bár a legnagyobbak is jelen vannak kalandozásaim helyszínén, a Daehangno negyedben, minden Mekire jut száz másik, sokkal izgalmasabb hely: étkezde, étterem, steakhouse vagy szusibár, a piac vagy éppen egy kis bódé az utcán.
Ha csak gyorsan bekapnánk pár falatot, a legjobb választás az utcai árusok portékája. Egy ilyennél megpillantottam a ttokpokkit. Dorottya unokahúgom – a család Korea-szakértője – jó előre lelkemre kötötte, hogy ezt kóstoljam meg. Kértem is gyorsan egy tányérral, ami utcai étkezésnél szokatlannak tűnik, főleg hogy nem eldobható műanyag tányérról van szó. De a mosogatást itt rendkívül praktikus módon oldják meg: a tányérra ráhúznak egy uzsonnás zacskót, amit a végén egyszerűen levesznek és eldobnak. A tányérkára kerülhet ez a bizonyos ttokpokki, ami lényegében rizslisztből gyúrt nudli, erős szószban – erre figyelmeztetett is a srác, majd amikor látta, hogy döntésképtelen helyzetbe kerültem, kóstolót adott. Jól tette, a másik lehetőséget választottam. Kapható volt még nála öt-hatféle, palacsintatésztába forgatott, bő olajban kisütött zöldség, amit villámgyorsan felvág néhány darabra, leönti csiliszósszal, és egy hegyes pálcikával már eheted is. Az előzékenység szép példája, hogy a csípőset kérés nélkül a tányér szélére rakta, és nem az ételre. 2000 wonért (500 forint) háromfélét kapsz, és meg is van egy könnyű vacsora.
.jpg)
Kettőről könnyen megállapítottam, hogy micsoda, de a harmadikat a biztonság kedvéért megkérdeztem az árustól. A válaszát kísérő kézmozdulat mintha azt sejtette volna, hogy az algalapba töltött valami „a földön mászik”. Utólag ez teljesen téves értelmezésnek bizonyult, se nem kukac, se nem hangyatojás, egyszerű üvegtészta volt benne. Hiába, nehéz a fordítók élete.
Vendéglátóim, a fesztivál szervezői megleptek egy sokfogásos éttermi vacsorával is, és itt a sokat úgy tessék érteni, hogy SOK. Úgy negyven legalább. Minden kicsi csészékben, tányérkákban érkezett, ezért végig lehetett enni a sort, sőt a beszélgetés közben úgy elrepült az idő, hogy talán arányaiban kevesebbet ettünk, mint amikor az ember otthon bevág két nagy adag pörköltet nokedlivel. A legérdekesebb fogás a vízililiom levelében gőzölt rizs volt, amit előttem ismeretlen növényi alkatrészekkel ízesítettek.
.jpg)
A közeli piac méretében is, és élménynek is hatalmas volt. Itt ettem először hagyományos gőzgombócot, méghozzá azt a változatot, amelynek közepében garnélarák található.
A piacon egyébként az az érzésem támadt, hogy ami ott nincsen, azt az emberiség még nem találta meg, föl és ki. A bőség zavara miatt csak egyet említek, a savanyított jégcsapretket.
.jpg)
És igen, ettem rovart is, csak egy darabot, de nem azért, mert rossz volt – sőt, egész kellemes meglepetés ért. A piaci „kofától” kértem kóstolót a barnás, csöppet sem bizalomgerjesztő portékájából. Az interneten utólag rákeresve megtudtam, hogy ez is hagyományos koreai étel, a beondegi, azaz a selyemhernyó bábja gőz fölött párolva.
.jpg)
A végére egy kedves sztori: még az első nap, amikor este megéheztem, lesétáltam, és a szálloda mellett találtam egy helyet, ami a közért és az étkezde keresztezése. Olyan dobozokban, amilyenben általában a fagyit árulják, félkész kaja kapható, amit kifizetsz, aztán ott helyben egy automatából fölengeded forró vízzel, három percre beteszed a mellette álló mikróba, és kész is a vacsora. Sajnos, ha nem beszéled a nyelvet, a kép alapján nem feltétlenül derül ki, mit fogsz enni, de az enyém utólag hagymaleves lett, mácsiktésztával.
.jpg)
Az egész boltban csak egy eladólány volt, és amikor látta, hogy a pálcikával szerencsétlenkedem, nagyon kedvesen hozott egy műanyag villát. A leveshez. Mondtam, hogy köszönöm, majd boldogulok valahogy…
Fotó:
Galambos Attila