A Villa Sandahl és Balla Géza kapta a nagydíjat

2021.01.06. | Szabó Edit
A Magyar Borszakírók Köre ötödik alkalommal díjazta a hazai borokat. Kiss Gábor, Bakonyi Péter, Figula Mihály és Kovács Nimród pincészete is ott van a legjobbak között…


E sorok írója a Magyar Borszakírók Köre alapító tagja. Ezt azért fontos elmondanom, mert már ötödik éve veszek részt bírálóként ebben az izgalmas versenyben, de minden évben érnek meglepetések.
 
A verseny rendszere merőben eltér a hazai borversenyekétől, hiszen az alaplista kialakításában a Borszakírók Körének valamennyi tagja részt vesz. Az első fordulóban az a feladatunk, hogy jelöljük meg azt a 3 vörös-, illetve 3 fehérbort, amelyik 5 évesnél nem idősebb, cukortartalma nem magasabb, mint 12 g/l, a 2020-ban kóstoltak közül szerintünk a legmagasabb minőséget képviseli, a legigényesebb fogyasztói elvárásoknak is megfelel, és nemzetközi összehasonlításban is versenyképes.
 
Az így összegyűjtött borok listája aztán több körben folyamatosan szűkül, míg el nem érkezünk ahhoz a ponthoz, hogy már csak 12 fehérbor és 12 vörösbor marad. Ők alkotják a „Super 12” mezőnyét, ebbe a körbe bekerülni már önmagában dicsőség, de ezzel még nincs vége. Ezt a 24 bort meghívjuk a döntőbe, ahol egy valóságos kóstoló során döntjük el, hogy közülük melyik kapja a legjobb fehér-, illetve a legjobb vörösbornak járó Magyar Bor Nagydíjat.


 
Az idén a vírushelyzet miatt nem volt könnyű megoldani a személyes részvételt, ezért két részletben, délelőtti és délutáni turnusban kóstoltunk, majd az összesített eredmények alapján született meg a végeredmény. (A címlapfotón a délutáni kóstolócsapat látható.)
 
A 2020-as „Super 12” listákon ezúttal összesen 13 borvidék képviselteti magát: a legtöbb, 4-4 borral Villány és Szekszárd áll, mögöttük 3 borral Tokaj, majd 2-2 borral Badacsony, Eger és a Mátra következik. A Neszmélyi, a Nagy-Somlói, a Ménesi és a Pannonhalmi borvidék 1-1 borral írta fel magát a legjobbak közé.
 
A Super 12 listán 18 fajtabort és 6 házasítást találunk. A fajtaborokat alkotó szőlőfajta 4-4 esetben furmint és olaszrizling, 3 bornál cabernet franc, kettőnél pedig rajnai rizling. A házasítások mindegyikében van cabernet franc és merlot, de mellettük még 6 másik világfajta és 2, hazánkban hosszú ideje művelt fajta, a kékfrankos és a kadarka is megtalálható.


 
A két Super 12 listára az alábbi fehér- és vörösborok kerültek (ábécésorrendben):

fehérek:
Balassa Bor: Tokaji Furmint Szent Tamás 2018 
Barta Pince: KVG Furmint-Hárslevelű 2018
Demeter Zoltán Pincészet: Boda Furmint 2017
Dubicz Borászat: Mátrai Superior Olaszrizling barrique 2017 
Figula Pincészet: Öreghegyi Olaszrizling 2017 
Györgykovács Pince: Nagy-Somlói Olaszrizling 2018 
Hilltop Borbirtok: Kamocsay Ákos Prémium Olaszrizling Sós-hegy 2017
Késa Birtok: Rajnai Rizling 2018  
Kovács Nimród Borászat: Nagy Eged Furmint 2015
Molnár és Fiai Pincészet: Mátrai Chardonnay 2019 
Pálffy Pince: Káli Királyi Olivin Furmint 2017
Villa Sandahl: Rabbit Periscope Rajnai Rizling 2017 

 
vörösök:
Bakonyi Péter: Siklós (Cabernet Franc) 2017  
Balla Géza Pincészet: Feketeleányka Selection 2017 
Günzer Tamás Pincészete: Bocor Villányi Franc 2017 
Heimann Családi Birtok: Barbár 2017
Heumann Pincészet: Syrah 2015
Kiss Gábor Pincészete: Code (Villányi Franc) 2017 
Mészáros Borház: Ohmerops Cuvée 2017
Pannonhalmi Főapátság Pincészete: Infusio 2017
St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészet: Igazán Egri Bikavér Grand Superior 2016
Vesztergombi Pincészet: Kékfrankos Porkolábvölgy 2017 
Vida Családi Borbirtok: La Vida 2016  
2HA Szőlőbirtok és Pincészet: Courage 2015

 
A Magyar Bor Nagydíjat 2020-ban az alábbi borok kapták:
 
fehérbor kategória:
Villa Sandahl: Rajnai Rizling Rabbit Periscope 2017
 


„Közvetlenül a palackozás után még zárkózott volt, viszont mostanra egészen kinyílt, és nagyon kedves, behízelgő arcát mutatja. Klasszikus, lendületes, mégis koncentrált rajnai rizling. Citrusos, mangós illat, a lágy, krémesen gyümölcsös ízek és az élénk savak közötti megfelelő egyensúly jellemzi. Néhány év palackos érlelés előnyére válik, 10 éves koráig mindenképp ajánljuk. Ez a bor tökéletes ötvözete a badacsonyi mikroklímának és talajnak, az elzászi stílusú borkészítési eljárásnak és a svéd elhivatottságnak. Egy modern es attraktív bor azoknak, akik emlékezetes borélményt keresnek” – mondja a borról a borászat.

 
vörösbor kategória:
Balla Géza Borászat: Feketeleányka Selection 2017
 


„A feketeleányka a Kárpát-medencéből származó kékszőlő-fajta. Többek szerint ősrégi román szőlőfajták leszármazottja, ezt azonban genetikai bizonyítékok nem támasztják alá. A legenda szerint nem más, mint egy ősrégi, dél-erdélyi szőlőfajta, amely nevét Mátyás királyunk híres fekete seregéről kapta. A bor egy részét 16 hónapig érleltük 300 literes hordókban, majd házasítottuk az acéltartályban érlelt borral, és palackozásig pihentettük. Bíborvörös szín, bársonyos struktúra, érett erdei gyümölcsös aromatika és hosszú utóíz jellemzi. Kiváló beszélgetős bor, mely újabb és újabb koccintásra ösztönzi a fogyasztót" – írja róla a borász, Balla Géza.
 
A díjak (trófeák és oklevelek) ünnepélyes átadására a korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is Debrecenben kerül sor, amikor majd a járványügyi rendelkezések lehetőséget adnak a rendezvény megtartására.
 
A Super 12 listán szereplő összes borászatnak szívből gratulálunk!
 
Fotó:
Borsmenta - honlap

Iszunk

A borszakírók toplistája

2017.01.08. | Szabó Edit
Íme a magyar borszakírók által 2016-ban legjobbnak tartott 12 fehér- és 12 vörösbor, valamint a két abszolút első…  
Iszunk

A Ménesi borvidék csodái

2018.01.04. | Szabó Hajnalka
Egy pincelátogatás Balla Gézánál sok borrajongónak bakancslistás program. Nekünk nemrég részünk lehetett benne: rövid kirándulást tettünk a királyleánykák és a feketeleánykák földjén…
Iszunk

Györgykovács Imréé és Koch Csabáé a nagydíj

2018.01.05. | Szabó Edit
Megvan a borszakírók 2017-es toplistája! A Magyar Bor Nagydíjat a Györgykovács Pincészet 2015-ös Nagy-Somlói Furmintja és Koch Csaba 2012-es Villányi Csanád Cuvée-je nyerte el. Íme a ré…
Iszunk

Átadták a borszakírók díjait

2018.01.29. | Szabó Edit
Kóstolóval egybekötött díjátadó ceremónia helyszíne volt szombaton a debreceni Déri Múzeum. A résztvevők a két nagydíjas borász, Györgykovács Imre és Koch Csaba borait is megízlelhették…
Iszunk

Luka Enikőé és Tóth Ferencé a nagydíj

2019.01.04. | Szabó Edit
Megvan a borszakírók 2018-as toplistája! A Magyar Bor Nagydíjat a Tóth Ferenc Pincészet 2016-os Egri Leányka Superior, valamint a Luka Pincészet 2015-ös Kékfrankos bora nyerte el. Íme a…
Vendégoldal

Szászié és Tiffáné a Magyar Bor Nagydíj

2020.01.07. | Borsmenta
Megvan a borszakírók 2019-es toplistája! A Magyar Bor Nagydíjat a Szászi Pince 2015-ös Szigligeti Kabócás Olaszrizlingje, valamint a Tiffán’s Pincészet 2015-ös Grande Selection bora nye…
bornaptár.hu
A boros eseményajánló

címkék

amerika (4) aprókertek (31) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (48) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (130) balatonboglári borvidék (17) balatonfüred csopaki borvidék (25) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (21) biobor (6) biodinamikus (9) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (7) bor (297) borász (54) borászok borásza (13) borbár (36) borfesztivál (45) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (68) bornapló (13) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (291) bortúra (32) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (34) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (5) budai zöld (4) budapest (237) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (21) csányi pincészet (9) csirke (16) csokoládé (13) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) debreczeni mónika (4) dél-balaton (14) demeter zoltan (5) desszert (10) desszertbor (4) dobogó pincészet (4) dobosi (4) édes (116) eger (72) egészséges (11) egri borvidék (12) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (31) etyek budai borvidék (33) etyeki kúria (19) évforduló (4) ezerjó (13) fehérbor (129) fesztivál (47) figula (5) figula pincészet (4) főzünk (9) franc&franc (7) franciaország (9) friss (4) frittmann (7) furmint (86) furmint február (16) gál szőlőbirtok és pincészet (7) gálné dignisz éva (7) gere attila pincészete (6) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (7) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyöstarján (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) haraszthy (4) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (10) heimann családi birtok (4) hétszőlő (4) horváthország (6) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (156) ipacs szabó istván (4) iszunk (16) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (15) karácsony (29) karantén (23) kávé (43) kavezok (9) kékfrankos (25) kéknyelű (16) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (5) koktél (14) kolonics pincészet (5) könnyű (15) könnyűvér (6) könyv és kávé (4) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (60) Kőszeg (25) kovács nimród (5) kovács nimród winery (15) köveskál (9) közben esznek (11) kreinbacher birtok (11) krémleves (4) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (22) laposa birtok (5) leves (31) london (21) luka enikő (4) mád (16) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (70) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (6) merlot (28) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (17) művészinterjú (18) nagyi receptje (5) narancsbor (5) natúr bor (12) nemzetközi borvásár (4) néró (5) neszmélyi borvidék (4) nyár (18) nyaralás (5) nyári (7) olaszország (55) olaszrizling (34) őstermelői piac (7) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (9) pálinka (19) pálinkaverseny (14) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pannonhalmi borvidék (4) paulus (5) pázmánd (40) pécs (10) pékség (7) pét-nat (24) pezsgő (97) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (14) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) puglia (4) rácz jenő (5) rajnai rizling (26) recept (282) reduktív (4) rókusfalvy birtok (6) rosalia (6) rozé (50) saláta (14) sanzon (10) sárospatak (4) sauska (8) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (52) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (24) sör (46) sós (111) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (54) süti (18) svét (19) syrah (18) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szászi birtok (4) szekszárd (60) szekszárdi borvidék (18) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (23) szentesi józsef (7) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szőke mátyás (4) szüret (5) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) terasz (4) természet (4) természetes bor (28) tészta (17) tesztelünk (251) thummerer (4) tokaj (157) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (113) tokaji aszú (46) török (46) torta (5) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (6) Unger Bormanufaktúra (24) ünnep (5) utazás (85) utazási tippek (47) utazunk (48) vacsora (12) váli péter (4) vega (14) velencei-tó (22) verseny (15) veszprém (4) vida péter (4) villány (36) villányi borvidék (100) vörösbor (154) vylyan (32) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (19) zsirai pincészet (9) zweigelt (4)