Vissza

Bussay-emlékdíjat kapott a Borsmenta főszerkesztője

2018.12.14. | Borsmenta
Szabó Edit vehette át a Bussay-emlékdíjat 2018-ban, Sánta Zoltán posztumusz kitüntetést kapott…
 


A nagy presztízsű családi pincészeteket tömörítő Pannon Bormíves Céh december 13-án, a Corinthia Grand Hotel Royalban rendezett hagyományos karácsonyi ünnepségén adta át a Bussay László Emlékdíjat.

Az egyhangú szavazás eredményeként az elismerést az idén Szabó Edit újságíró, a Borsmenta.hu online gasztronómiai magazin alapító-főszerkesztője vehette át.

Büszke vagyok erre a díjra, mert tőletek kaptam. Tőletek, akik az interjúalanyaim vagytok, és akiktől minden nap tanulok valami fontosat a szakmáról és az életről” – mondta Szabó Edit a díj átvételekor.

Amikor Bussay doktorral beszélgettem, méltatott nekem egy bort. Azt mondta: Edit, az olyan bor, hogy attól a világ angolspárgát csinál. Szóljatok, ha majd írtam egy ilyen cikket, de akkor se hagyom abba. Nagyon köszönöm!” – zárta beszédét a díjazott.


 
Szabó Edit újságíróként és televíziós szerkesztőként a kilencvenes évek végéig elsősorban a szűkebben vett kultúra területén mozgott, később érdeklődése a bor és a gasztronómia felé fordult. A 2004-ben indult TV Paprika csatornaigazgatójaként ő alakította ki az ország első gasztronómiai televíziójának struktúráját és műsorszerkezetét. 2009 és 2015 között a Népszabadság TOP 100 bor magazin főszerkesztője volt. 2014-ben Nagy séfkönyv címen jelent meg 25 kimagasló magyar szakácsot bemutató könyve. 2017-ben ezt követte a magyar bor világának 26 női „főszereplőjét” bemutató „Gyengébb? Nem!”. Mindkét kötetet a rangos Corvina kiadó adta ki.  2016 elején indította el a Borsmenta elnevezésű online magazint, amelynek ma is főszerkesztője.

Az elismeréssel járó, kézzel festett herendi vázát dr. Bussay László lánya, dr. Bussay Dorottya, a virágcsokrot pedig az „Év Bortermelője” címmel idén kitüntetett borász, Balla Géza adta át a díjazottnak.


 
A nemrégiben elhunyt kiváló kolléga, nemzetközi borakadémikus, tanár, Sánta Zoltán a Pannon Bormíves Céhtől posztumusz díjat kapott. Róla és munkásságáról volt kollégái és egyben barátai, Török Péter és Mészáros Gabriella emlékeztek meg.
Sánta Zoltán több mint 10 évig volt a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa. Az ő irányítása alatt alakult meg 2009-ben az MTA Bormustra, neki köszönhetően az MTA vendégei között megfordult a magyar borásztársadalom színe-java. Tanulmányait követően 2013-ban a ruszti Osztrák Borakadémián nemzetközi borakadémikus oklevelet vehetett át. Borkollégiumi előadó, a 2011-ben megjelent Bortankönyv, a világ borai társszerzője, nemzetközi és hazai szakmai borversenyek állandó zsűritagja volt. 2014-ben a ruszti Borakadémia vezetőségi tagja lett, számos előadást tartott Budapesten, Prágában, magyar borokat mutatott be Ausztriában, Németországban.
 
A díjról: a díjat a Pannon Bormíves Céh tagjai 2013-ban alapították, és egy évvel később, dr. Bussay László halálát követően Bussay László Emlékdíjra nevezték át. Az elismerést minden évben az kaphatja meg, aki a céh által képviselt szellemiséggel összhangban sokat tett a magyar borkultúráért. A díjazottat a tagok titkos szavazással választják.
 
Az eddigi díjazottak:
2013 Dr. Mészáros Gabriella, a Borkollégium alapítója, nemzetközi borakadémikus
2014 Rohály Gábor, a Borkollégium alapítója
2015 Borbás Mária, televíziós újságíró
2016 Dr. Nagymarosi András, geológus (posztumusz díj)
2017 Eperjes Károly, színművész


 
A Pannon Bormíves Céhről
A Pannon Bormíves Céhet 1999-ben alapította tíz elismert családi pincészet. A szervezet mára 36 tagot számlál az ország összes borvidékéről, jelenlegi elnöke Jekl Béla villányi borász. A tagok célja nemcsak a legmagasabb minőségű borok készítése, hanem az etikus magatartás megvalósítása is. Fontos feladatuknak tekintik a kimagasló minőségű magyar borok népszerűsítését, és teljes mértékben elkötelezettek a kulturált borfogyasztás meghonosítása mellett.
 
:
Fotó:
Vető Gábor
Kalmár Borbála
Bakos Zoltán

bornaptár.hu
A boros eseményajánló

címkék

amerika (4) aprókertek (31) ausztria (6) az év bortermelője (10) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (48) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (130) balatonboglári borvidék (17) balatonfüred csopaki borvidék (25) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (21) biobor (6) biodinamikus (9) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (7) bor (297) borász (54) borászok borásza (13) borbár (36) borfesztivál (45) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (69) bornapló (14) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (291) bortúra (32) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (34) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (5) budai zöld (4) budapest (237) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (21) csányi pincészet (9) csirke (17) csokoládé (13) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) debreczeni mónika (4) dél-balaton (14) demeter zoltan (5) desszert (10) desszertbor (4) dobogó pincészet (4) dobosi (4) édes (117) eger (72) egészséges (11) egri borvidék (12) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (31) etyek budai borvidék (33) etyeki kúria (19) évforduló (4) ezerjó (13) fehérbor (129) fesztivál (47) figula (5) figula pincészet (4) főzünk (10) franc&franc (7) franciaország (9) friss (4) frittmann (7) furmint (86) furmint február (16) gál szőlőbirtok és pincészet (7) gálné dignisz éva (7) gere attila pincészete (6) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (7) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyöstarján (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (6) hajós (6) hal (5) haraszthy (4) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (10) heimann családi birtok (4) hétszőlő (4) horváthország (6) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (156) ipacs szabó istván (4) iszunk (17) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (15) karácsony (29) karantén (23) kávé (43) kavezok (9) kékfrankos (25) kéknyelű (16) kenyér (14) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (5) koktél (14) kolonics pincészet (5) könnyű (16) könnyűvér (6) könyv és kávé (4) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (60) Kőszeg (25) kovács nimród (5) kovács nimród winery (15) köveskál (9) közben esznek (11) kreinbacher birtok (11) krémleves (4) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (22) laposa birtok (5) leves (31) london (21) luka enikő (4) mád (17) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (70) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (6) merlot (28) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (17) művészinterjú (18) nagyi receptje (5) narancsbor (5) natúr bor (12) nemzetközi borvásár (4) néró (5) neszmélyi borvidék (4) nyár (18) nyaralás (5) nyári (7) olaszország (55) olaszrizling (34) őstermelői piac (7) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (9) pálinka (19) pálinkaverseny (14) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (9) pannonhalmi borvidék (5) paulus (5) pázmánd (40) pécs (10) pékség (7) pét-nat (24) pezsgő (97) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (14) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) puglia (4) rácz jenő (5) rajnai rizling (26) recept (287) reduktív (4) rókusfalvy birtok (6) rosalia (6) rozé (50) saláta (14) sanzon (10) sárospatak (4) sauska (8) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (52) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (25) sör (46) sós (113) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (54) süti (18) svét (19) syrah (18) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szászi birtok (4) szekszárd (60) szekszárdi borvidék (18) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (23) szentesi józsef (7) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szőke mátyás (4) szüret (5) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) terasz (4) természet (4) természetes bor (28) tészta (18) tesztelünk (252) thummerer (4) tokaj (160) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (114) tokaji aszú (47) török (49) torta (5) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (6) Unger Bormanufaktúra (24) ünnep (6) utazás (85) utazási tippek (47) utazunk (48) vacsora (12) váli péter (4) vega (14) vegán (4) velencei-tó (22) verseny (15) veszprém (4) vida péter (4) villány (36) villányi borvidék (100) vörösbor (154) vylyan (32) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (19) zsirai pincészet (10) zweigelt (4)