Vissza
Nyugalomra semmi ok…
2017.09.20. | Bodó Judit
Tombol az ősz, indul a szüret, tetőfokára hág az idegbaj: szedjük, ne szedjük, erjed, nem erjed. Még szerencse, hogy van néhány rendezvény, amikor meg lehet nyugodni. Budapesten Oláh Krisztiánnal kóstoltattunk együtt, és a Tokaji Őszön tényleg anyukám nyújtotta a rétest…
Szüretelünk
A Csontos-dűlőben a muskotályt kaptuk le száraz bornak. Kemény 360 liter tökéletesnek tűnő alapanyag. Fürtösen préseltünk. Lógatom az orrom az ülepítésnél a tartályba, nehogy beerjedjen. Lógatom az orrom az ülepítés után tartályba, hogy erjedjen már végre, mert barnul a must. Eszembe jutott, ahogy egy hétvégi vendégem újságolta, hogy mekkora élmény Sátoraljaújhelyen a két hegycsúcsot összekötő drótkötélpályán átsiklani. A drótkötél drága, vegyen mindenki szőlőt, és szüretkor megtapasztalja, milyen érzés az egy kerek hónapig tartó adrenalinszint-növekedés. Ha jól átgondolom, van olyan évjárat, amikor az előbbire érdemes befektetni.
Elindult a nemes penész képződése. Gondoltam, szólok pár negyven pluszos barátnőmnek, hogy csináljunk nyarat. Egyelőre csak eső jött. Így most várunk, de a következő terület a Teleki lesz – ha sikerül az őzeket megelőzni. Borzasztó nagy a vadkár. A minap Jóskám – nyakában a gyerekkel, mögötte az asszonnyal – űzte a vadat, mint valami ősmagyar. Elég hülyén nézhettünk ki, valószínűleg a szarvas is röhögőgörcsöt kapott a susnyásban.
Bor és zongora
4 évvel ezelőtt egy Moha nevű kávéházban a zongoránál ült az akkor 17 éves Oláh Krisztián. Borkóstolót tartottunk egy kisebb társaságnak. Élmény volt, nyomott hagyott. Néha meggugliztuk, hogy épp hol jár/tanul/zenél. Múlt hét kedden egy Zeneakadémiát végzett 21 éves Oláh Krisztiánt találtunk a zongora mögött. Ugyanolyan szerény, jó kedélyű, ámde megfontolt fiatalemberré cseperedett. Bámulatos intelligenciával kezelte a közönséget, a hangszerét, a borainkat – amiket most már törvényesen is kóstolhatott.
Az este során játszott egyedül, a szaxofonos zenésztársával duóban, aztán egy úriember is beszállt a közönség soraiból egy dobbal. Ők hárman még sosem találkoztak/zenéltek együtt, mégis hatalmas dzsemborit csaptak. A végén saját műveket kértünk, akkor már behunyt szemmel ült mindenki a teremben. Mindketten szeretnénk ezt a Csontosban megismételni, már most izgulok.
Köszönöm szépen Bácsi Zoli borász kollégának (Variszkusz), hogy ekkora szeretettel és odafigyeléssel szervezi ezeket az estéket. Nehezen mozdulok borkóstoló vagy vacsora kedvéért a borvidék határain kívülre. Helyben érzem magam biztonságban, itt tudok élményt okozni. Erre az estére 3 órás alvás és egy egész napos szállítás után érkeztünk. Egyhetes pihenés sem tudott volna így feltölteni.
Tokaji Ősz
Mire a kecskéket levágtuk, megjött Dedi – alias Kiss Dezső. A szakácsgyerek, aki jelenleg még Svájcban húzza, remélhetőleg már nem sokáig. Kiköltözött a présházba, és elkezdte a gidákat ebéddé fuzionálni. Sparhelt, kemence, bogrács, meg egy csomó kivágott tőke a fűtéshez. Sosem értettem a tévében, hogy a minden extrával felszerelt konyhákban mutogatott főzőversenyeknek mi értelme. Ami nálunk a szőlő közepén van, ez az igazi reality show, ebben van kihívás. A vége negyven boldog résztvevő lett. Sütött a nap, volt plató tours a kölyköknek.
A vendégek összegyűjtötték (a felügyeletem mellett természetesen) az almás-aszús réteshez az aszúbogyókat. Édesanyám a Felvidékről importált terítőjén maga nyújtotta a rétestésztát. Sürgött-forgott a nép – épp csak le kellett volna festeni. Bornak már híján vagyunk, így vendégként a Préselő pincét, Kvaszinger Lacit és Samuel Tinont hívtuk.
A legviccesebb Dedi fizetése: elleshette a rétesnyújtást. A végén jöttünk rá, hogy anyukám érzésre és nem dekára méri a lisztet, így pontos receptet sem kapott. Kezdhetjük az egészet elölről – a legnagyobb örömmel. Éljen a Tokaji Ősz!
Folyt. köv.: Mindszent Havi Mulatság
Csak annyit árulhatok el, hogy Kézdy Danival és 12 helyi borásszal szerveződik egy kerekasztal-párbeszéd. Mi már most jól éreztük magunkat.
