Vissza
Borászkodni csak tiszta lélekkel szabad
2019.09.28. | Szabó Edit
Ezer szállal kötődik a Mátrához, el sem tudná képzelni máshol az életét. Kovács Péter, a markazi Kovács Pince tulajdonosa szerint a bor olyan, mint a szerelem: tele van szenvedéllyel…
Már a nagyszüleid is szőlőt termesztettek a mátrai lejtőkön. Mit kaptál tőlük örökségül?
Mindenekelőtt azt, hogy a szőlőt tisztelni és a bort szeretni kell. Az egyik nagyapám vincellér volt, minden nap lement a pincébe, mert azt azért csak ellenőrizni kell, hogy a bor humán fogyasztásra alkalmas-e, de én részegen nem láttam soha. Ő mondogatta mindig, hogy az ember életútja az anyatejjel kezdődik, és a száraz fehérborral ér véget, és ahogyan telnek az évek, már én is látom, hogy ez mennyire igaz.
Mikor kóstoltál először bort?
Talán tizenkét éves lehettem, amikor nagyapám először töltött egy kortyot, de akkor még nem ízlett, túl savanyúnak találtam. A középiskolás éveim vége felé jött a boros kólás időszak. Ma már nem is értem, hogy bírtam meginni, de az is egy mérföldkő volt a felnőtté válás útján. Ma már csak tisztán iszom, és leginkább fehéret.
Természetes volt, hogy a nagyapáid és az édesapád nyomdokait követve te is a borász pályára lépj?
Talán azért döntöttem így, mert bár a szőlő és a bor közvetlen közelében telt a gyerekkorom, soha senki nem kérte tőlem, hogy ezt a pályát válasszam. A pincészetünket édesapám, Kovács Ferenc alapította 1993-ban, éppen abban az évben, amikor leérettségiztem a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnáziumban. Nagyon szerettem, kiváló tanáraim voltak, jó alapokat kaptam az élethez. Az üzemmérnöki diplomámat a gyöngyösi főiskolán szereztem meg, a szőlész-borász szakmérnöki diplomát pedig a budapesti Kertészeti Egyetemen.
Markazon élsz a családoddal, itt is gazdálkodsz. A birtokod jelenleg 21 hektáros. Van kedvenc dűlőd, helyed?
A Vörösharaszti-dűlő tetejéről a legszebb a kilátás. Kéthektárnyi területet művelünk ott, a királyleányka 2011-es, a zenit 2017-es telepítésű. Az ültetvény fölött látszik a Markazi-tó, balra pedig ott van az Öreghegy, ami szerintem Markaz legjobb termőterülete, de még azt is megkockáztatom, hogy az egyik legjobb dűlő a Mátrában.
Miben rejlik az Öreghegy ereje?
Az ültetvényünk gyönyörű, délkeleti fekvésű, ezért a nap szinte körbenapozza a szőlőt. A tározó vízfelülete visszatükrözi a fényt, télen meleget ad, nyáron párát, ami nagyon fontos a növénynek. A talaja kötött, rengeteg követ kiszedtünk onnan régen, de már nem hordjuk el, betesszük a tőke alá, attól is kap a szőlő egy kis meleget.
Ahogy mesélsz róla, látszik, hogy nagyon kötődsz az Öreghegyhez…
Ezer szállal. Már a nagyapámnak is volt ott kadarka szőlője, édesapám sokszor mesélte, hogy gyerekkorában bújócskázott a tőkék között. Apuval a birtok indulásakor kezdtünk területeket vásárolni, és az Öreghegyen egy hathektáros részt újra is telepítettünk. Sok örömünk volt benne, édesapám az utolsó napját is ott töltötte. Január elején történt, 2015-ben. Kijött megnézni, hogy milyen a szőlő, mehetünk-e már metszeni, és soha többé nem jött haza. A szíve vitte el. Beszélni már tudok róla, de feldolgozni képtelenség. Hatvanhat éves volt, ereje teljében, egyetlen napig sem volt beteg.
Hogyan tudtad utána folytatni?
Nehezen. Ha kimegyek az Öreghegyre, most is ott van mindig velem, és valahányszor beszállok a traktorba, eszembe jut. Sokáig bennem volt, hogy vajon jól csinálom-e, amit csinálok, hogy ő vajon mit szólna hozzá, de azért ahogy telnek az évek, megszokom, hogy nekem magamnak kell meghozni a döntéseket. A szőlő szép, a borainkat szeretik az emberek, remélem, hogy eddig túl sok baklövést nem követtem el.
Milyen az élet Markazon?
Csendes, nyugodt. A lélekszám már a kétezret sem éri el, és folyamatosan csökken, pedig sok a betelepülő, mert annyira szép a község, hogy aki meglátja, beleszeret. Imádok itt élni, és ha nem a Mátrába születtem volna, akkor is a Mátrában borászkodnék. Itt még érintetlen a természet, jó korán ébredni, elindulni a szőlőbe, hallgatni a madárcsicsergést. Az a csodálatos természeti környezet, ami körülvesz minket, sok mindent hozzátesz az életünkhöz.
Vannak nagyobb állatok is a környéken?
Hogyne lennének! Sokszor úgy érzem magam, mint egy vadrezervátumban. Tudod a régi mesét: „Mátra alján, falu szélén…” Nyúl, őz, szarvas, néha még muflon is jár erre, és annyira megszokták már az ember jelenlétét, hogy ha meglátnak bennünket, nem futnak el, csak arrébb lépnek egy kicsit, és folytatják a legelést.
A szőlőt is lelegelik?
Persze. Imádnak szüretelni. A tavalyi szüretünkbe az őzek olyan jól besegítettek, hogy az 1,4 hektáros szürkebarát ültetvényemről egy fürtöt se tudtam leszedni. Eléggé zsebbe nyúlós történet volt, nem mondom, hogy akkor nem voltam bosszús, de ezzel együtt is szeretem ezt a természetközeli életet. Van a Vörösharaszti-dűlő tetején egy pad, szeretek ott üldögélni – figyelem a tájat, és gondolkodom.
Min gondolkodsz olyankor?
A jövőn.
Milyennek látod?
Hangulat kérdése. Ha kapok valamilyen biztatást, elérek egy szakmai sikert, vagy jön egy jó évjárat, az mindig ad egy lökést, de azért sokszor tűnődöm azon, hogy mi lesz velünk. Elsősorban nem a magunk jövője miatt aggódom, a Kovács Pince elég nagy ahhoz, hogy átvészeljen nehezebb helyzeteket. De vannak itt nálunk sokkal kisebbek, ők hogy élik túl?
Szerencsés helyzetben vagy, a feleséged, Viki mindenben segít, de azért ez a 21 hektár így is sok egy családnak, nem?
Ennyivel még elbírunk. A szőlő egy részét eladjuk gyümölcsként, és az elkészült borokból is csak évi 40.000 a palackos tétel, a többit folyóborként értékesítjük. Ez a több lábon állás segít a túlélésben. Munkaerőt találni viszont egyre nehezebb. Most még 2-3 idős néni jár nekem segíteni, mindegyikük túl van a hetvenen, a kisujjukban van a szakma, ha ők nem lesznek, nagyon nehéz lesz az életünk. Amíg egészséges vagyok, addig nincs semmi baj, Viki a legfőbb támaszom, a papírmunkát pedig az édesanyám viszi, ami szintén óriási segítség, mert a papírnak rendben kell lennie.
Van egy szép kóstolótermetek, ahol 40 embert le tudtok ültetni. Milyen gyakran fogadtok vendégeket?
Havonta 1-2 alkalommal, télen többször, nyáron ritkábban, de a szüreti időszak szent, akkor zárva a kapu. Úgy látjuk, hogy szívesen jönnek hozzánk a vendégek, szeretik a borainkat, és ha igény van rá, még egy kis vacsorát is kanyarítunk mellé. Nem ez a fő profilunk, de Viki nagyon ügyes a konyhában, ha pedig nagyobb a létszám, a gyöngyösi Kékes étterem szolgáltatásait szoktuk igénybe venni.
A borkóstolás mellett milyen vonzó turisztikai programokat kínál a település?
A tó a legnagyobb vonzerő, sokan jönnek horgászni, a hegyen van egy hangulatos várrom, ahová turistaút vezet fel, van egy meleg vizű forrásunk, és a templomunk is nagyon szép. A kézműves házunkban a régi paraszti élet kellékeivel találkozhat a látogató, de ott tartjuk a szüreti mulatságokat is. Már hagyomány, hogy minden év december 29-én tartjuk a Boros-Toros rendezvényt, ami nem más, mint egy hamisítatlan vidéki disznóvágás, toros ételekkel. Este meggyújtunk 4-5 nagy máglyát, forralt bort kínálunk, és borozgatunk, beszélgetünk a csillagos ég alatt. Ez a falu legnépszerűbb programja, nagyon sokan jönnek, még külföldről is.
Markazon nőttél fel. Mit jelent neked a Mátra?
Az otthonom. Ide tartozom. Sok borvidéken jártam már, de kevés ilyen sokarcú hely van a világban. Itt készíthetsz könnyű és testesebb fehérbort, késői szüretet, rozét, üde, gyümölcsös vagy fajsúlyos vörösbort egyaránt, és szakmailag nagyon a topon kell lenned, hogy minden elvárásnak meg tudj felelni. Meggyőződésem, hogy borászkodni csak tiszta lélekkel szabad; ha durván közelítesz a borhoz, azonnal megérzi, és bezárkózik. A bor olyan, mint a szerelem, abban szenvedély van.
Melyik a legszenvedélyesebb borod?
A sauvignon blanc. Nagyon szeszélyes, rakoncátlan, sokszor nem bírok vele, de egyszer, 2014-ben már megmutatta azt az arcát, amit azóta is keresek. Nincs recept, próbálkozni kell, minden évben nekifutok újra, hátha megint sikerül. Szép sauvignon blanc-om volt már azóta több is, de addig nem nyugszom, míg azt az ízt újra meg nem találom.
Azt mesélted, hogy többször is voltál Olaszországban. Ennyire szereted azt a vidéket?
Nagyon, Toszkána a kedvencem, és ha nem a Mátrában élnék, akkor ott. Van az Öreghegyen egy vírusmentes törzsültetvényünk, az ezekből készített csapvesszőt adom el Olaszországban, ők pedig oltványt készítenek belőle. Még apuval kezdtük el, nagyon jó jövedelemkiegészítés, így tudom fejleszteni a borászatunkat, másként esélyem sem volna rá. És ha már Olaszországban járunk, mindig körül is nézünk egy kicsit. Tavaly ősszel elmentünk az Antinori birtokra, és megdöbbentem, amikor megláttam a borászat alapításának dátumát: 1385. Azóta viszik tovább és örökítik a hagyományokat generációról generációra. Ez hiányzik a magyar borászatból. Lehetnek jó ültetvényeink, technológiánk, szakemberünk, de ilyen komoly tradíciót sajnos nem tudunk felmutatni. Ha valahol 26 nemzedéken keresztül száll a tudás apáról fiúra, az utolérhetetlen. Remélem, hogy az utánunk következők már továbbviszik, amit a nagyapáink elkezdtek.
Mindenki azt mondja, hogy egy erős fiatal borászcsapat bontogatja a szárnyát a Mátrában. Te is így látod?
Határozottan. A borászok között az utóbbi években megjelent a második, harmadik generáció, és ezek a fiatalok komoly szaktudással, nagy szakmai elhivatottsággal dolgoznak. Megvan bennük az erő, hogy előbbre lendítsék a Mátrát. Külön öröm, hogy Kovács Zita személyében lelkes és agilis ember került a borvidék élére. Az ő szemében is látom a tüzet, és hiszek benne, hogy az elkövetkezendő öt évben komoly fejlődésnek indul a borvidék.
Fotó:
Vető Gábor
